A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Töredékére esett a bérfőzésből származó bevétel, a költségvetés milliárdokat bukott a tavaly évközben bevezett adómentességen.
A Napi Gazdaság hétfői számának cikke
Az ágazati érdekszövetség lobbizása eredményeként idén nem emelkedik a szeszes italok jövedéki adója. Barabás Attila, a Győri Likőrgyár Zrt. vezérigazgatója egy korábbi nyilatkozatában arról beszélt, hogy 2010-ben az emelt jövedéki adó ellenére sem érte el a jövedéki adóbevétel a korábbi évek szintjét. További nominális adóbevétel-csökkenéssel kellett volna számolni a gyártók szerint, ha a kormányzat emelte volna az adóterhet.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint Tavaly az egyéb termékek jövedéki adója elnevezésű számlára – amelyre az alkoholtermékek mellett a sör, a köztes alkoholtermékek, a pezsgő után befizetett jövedéki adókat utalja az érintett 220 gazdálkodó (belföldi előállító, tagállami kereskedő és importőr) – mintegy 83 milliárd forint érkezett.
Az pontosan nem különíthető el, hogy mekkora az alkoholtermékek után befizetett jövedéki adó, de a vámhivatal korábbi tapasztalatai alapján hozzávetőleg a teljes összeg 47 százaléka származik ebből, és ugyanekkorra tételt képvisel a sör után megfizetett teher.
Nem tudni az italgyártók és a kereskedelmi főzdék által forgalomba hozott pálinka után befolyt bevétel nagyságát sem. Mivel azonban a bérfőzött pálinka után megfizetendő összeg egy külön számlára érkezik, arról már pontosabb adatai vannak a hatóságnak. A korábbi években átlagosan nyolcmilliárd forint bevétele származott a költségvetésnek a lakossági pálinkafőzésből, 2010-ben azonban a házi főzés legalizálásával jókora összegtől esett el az állam.
A NAV adatai szerint tavaly mindössze 2,8 milliárd forint volt az ebből származó bevétel, amelynek túlnyomó része még az első félévben, a magánfőzés szeptemberi bevezetése előtt folyt be a költségvetésbe. (A vámhivatal honlapján elérhető jövedéki hírlevél tanúsága szerint az első háromnegyed évben bérfőzési szeszadó címen 2,7 milliárd forintot fizettek meg a szeszfőzdéken keresztül.)
A magánfőzés bevezetését követően – tekintettel arra, hogy a bérfőzésben előállított pálinka esetében háztartásonként legfeljebb évi 50 literig nem kell jövedéki adót fizetni – a 2009. év azonos időszakához képest hozzávetőleg négy százalékára esett a bérfőzésből származó adóbevétel – mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Suller Attila, a NAV vám és jövedéki szóvivője. Az idei bevételi előirányzatokról egyelőre nincs pontosabb adat, mivel a nemzetgazdasági tárcánál még csak most folyik a bevételi tervek egyeztetése.
Forrás: Napi Gazdaság
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!