Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
1200 forintban állapítják meg négyzetméterenként nem lakás céljára szolgáló építményeknél.
Az eredetileg számított összegnél valamivel alacsonyabb, várhatóan 1200 forint lesz az éves építményadó Zalaegerszegen, ahol, a megyei jogú városok közül egyedüliként, eddig nem volt és a remények szerint csak néhány évig lesz ilyen helyi adó – közölte szerdai sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) kifejtette: kamarákkal, vállalkozói szervezetekkel és helyi cégekkel is konzultáltak a tervezett építményadóról, amelyről áprilisban születhet közgyűlési döntés.
Az eredetileg tervezett, évente 1500 forintos négyzetméterenkénti adómértéket az érintettek felvetései nyomán várhatóan 1200 forintban állapítják meg a nem lakás céljára szolgáló építmények esetében, de miután csak júliustól vezetnék be, ebben az évben csak 600 forinttal számolnak.
A polgármester hangsúlyozta: minden frakció és önkormányzati képviselő egyetértett abban, hogy a tervezett adó ne vonatkozzon a lakosságra. Jelenleg azonban nincs pontos adatbázis arról, hogy mekkora lehet Zalaegerszegen az adóköteles iparterület nagysága, ezért az érintettek önbevallással adnak majd számot a hasznos négyzetméterekről. Ennek birtokában 2016-tól már sávosan, kedvezményeket is figyelembe véve állapíthatják meg az adómértéket, de a cél az, hogy néhány éven belül – a helyi iparűzési adó ismételt emelkedése után – meg is lehessen szüntetni az új építményadót.
(MTI)
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!