Nem emelné az adókat az új francia kormány
Franciaországnak „vasárnap előtt” meglehet az új kormánya – jelentette be Michel Barnier miniszterelnök csütörtök este, miután bemutatta Emmanuel Macron államfőnek a 38 kormánytag nevét tartalmazó listát.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Európai Unió Bírósága újra rámutatott arra, hogy a NAV adólevonási jog megtagadásával kapcsolatos gyakorlata a közösségi jogba ütközik – írja az RSM Blog.
A friss Európai Bírósági ítélet egy magyar gépgyártó vállalkozáshoz kötődik, amely megállapodást kötött egy marketingcéggel arról, hogy a 2014-es Magyar Gyorsasági Bajnokság egyik versenyzőjének autóján reklámfelületet vásárol.
Az adóhatóság véleménye szerint a reklámszolgáltatás ára magas volt, ellenben az autó mindkét oldalán elhelyezett reklámfelület apró.
Ebből a NAV azt a következtetést vonta le, miszerint az ügylet kizárólag azért született meg, hogy az költséget generáljon a gépgyártó vállalkozásnak. Ezért a NAV megtagadta a költségek érvényesítését, és ezzel összefüggésben az áfa levonásba helyezését is. Az adóhatóság kijelentése szerint a reklámszolgáltatás ára nem állt arányban az igénybe vett szolgáltatástól remélhető nyereséggel, így az nem minősülhet olyan kiadásnak, mely a vállalkozás bevételszerző tevékenységével kapcsolatosan merült fel. Megállapította továbbá, hogy a reklámszolgáltatás nem nyújtott semmilyen hozzáadott értéket az igénybe vevőnek.
A társaság tiltakozott a NAV megállapítások ellen, és az ügy bírói szakaszba került. Ekkor fordult a magyar bíróság az EU Bíróságához a kérdéssel, hogy összhangban áll-e az uniós joggal az áfatörvény azon rendelkezése, mely szerint csak a bevételszerző tevékenység érdekében felmerülő kiadások előzetesen felszámított áfatartalma helyezhető levonásba? További kérdésként merült fel, hogy az adózó által igénybe vett szolgáltatás értékaránytalansága akadályát képezheti-e az adólevonási jog érvényesítésének.
Az Unió Bíróságának korábbi ítéleteivel összhangban a döntés ebben az áfakérdésben is az adósemlegesség elvét képviselte.
Az adósemlegesség elvéből következik, hogy ha egy gazdasági tevékenységgel kapcsolatosan felszámítottak előzetes áfát, akkor ahhoz adólevonási jog is kapcsolódik, függetlenül a gazdasági tevékenység céljától és eredményétől (és itt külön fontos hangsúlyozni, hogy gazdasági tevékenységről beszélünk, nem pedig valamilyen fiktív ügyletről). Sőt az adóelvonási jog akkor sem sérülhet, ha végül a tervezett gazdasági tevékenység nem valósul meg, vagy ha – az akarattól független körülmények miatt – mégsem használták fel az adóköteles tevékenységhez.
Pont ezért az Uniós Bíróság külön ki is fejti, hogy a magyar Bíróságnak az a feladata, hogy az ügyben felmerült szponzori szolgáltatásokat az alapján ítélje meg, hogy valóban a cég által gyártott termékek népszerűsítésére irányulnak-e, vagy épp ellenkezőleg, nincs semmilyen kapcsolat a reklámszolgáltatás és a cég gazdasági tevékenysége között! Önmagában az, hogy a szolgáltatás költségei „aránytalanok”, illetve közvetlenül nem eredményeznek bevétel-növekedést, nem zárja ki az üzleti költségként történő besorolásukat – legalábbis az általános forgalmi adó rendszerében.
A bejegyzés szerzője dr. Kiss Helga, az RSM Hungary adóüzletágának igazgatója. Az RSM Blog az Adó Online szakmai partnere.
Franciaországnak „vasárnap előtt” meglehet az új kormánya – jelentette be Michel Barnier miniszterelnök csütörtök este, miután bemutatta Emmanuel Macron államfőnek a 38 kormánytag nevét tartalmazó listát.
Közel húszezer hamis játékot foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy budapesti játékbolt titkos raktárában.
Az áfát 1992-ben vezették be, az elsősorban az ipar és a kereskedelem adóztatására fókuszál. Algériában az áfa a szolgáltatásnyújtás helyett az “egyéb műveletekre” vonatkozik, ide tartoznak például az átruházott jogok, a bérbe adott eszközök vagy az elvégzett tanulmányok. Jöjjenek az érdekes részletek!Az áfát 1992-ben vezették be, az elsősorban az ipar és a kereskedelem adóztatására fókuszál. Algériában az áfa a szolgáltatásnyújtás helyett az “egyéb műveletekre” vonatkozik, ide tartoznak például az átruházott jogok, a bérbe adott eszközök vagy az elvégzett tanulmányok. Jöjjenek az érdekes részletek!
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!