Év közben is választható lesz a kiva


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kisvállalati adó (kiva) év közben is választható lesz, és bővül a járulékkedvezménnyel foglalkoztathatók köre – mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára a kormány döntésére hivatkozva.


Az NGM, a NAV és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) adóügyi fórumán a helyettes államtitkár elmondta: a kivába az első évben 10 ezren jelentkeztek át, a szám alulmúlta a várokozásokat.

A nemzetgazdasági tárca könyvelők és pénzügyi vezetők megkérdezésével végzett felmérése szerint sokan kivárnak a kisvállalati adózásba való átlépéssel, mert még nincs elég tapasztalat, nehéz az összehasonlítás és rövid volt a mérlegelési idő. A kormány részben ezért kisebb változtatásokat javasolt a parlamentnek – közölte az adóügyekért felelős helyettes államtitkár.

Balog Ádám közölte: a jövőben év közben is választható lesz a kiva, emellett a 25 év alatti, 55 év feletti és szakképzetlen munkavállalók után is érvényesíthető lesz a szocho-kedvezmény. Korábbi beruházások értékesítése esetén felmerülő problémákra is megoldást hoz a kormány által kedden elfogadott módosítás, valamint nem fognak rosszabbul járni azok a kivázók sem, akik magasabb készletállománnyal dolgoznak.

A katát a kormány javaslata szerint biztosítási ügynökök is választhatják majd – jelentette be a helyettes államtitkár.

Többet szeretne tudni a kisadók gyakorlati alkalmazásáról?

Jöjjön el 2013. március 19-én szakmai képzésünkre!

Ízelítő a tematikából:

  • Kata, kiva: az adóalanyiság választásával, megszűnésével összefüggő egyéb adókat érintő rendelkezések,
  • Gyakorlati számítások, elemzések a kata és a a kiva választásával, alkalmazásával kapcsolatban

Előadó: Lucz Zoltánné, az Ernst & Young adószakértője

Helyszín: Lurdy Konferencia és Rendezvényközpont, 1097 Budapest Könyves Kálmán Krt.12-14.

Részvételi díj: 11 990 Ft+áfa

Bővebb információk és jelentkezés itt

A pénztárgépek NAV-hoz való bekötésére vagy egy egyszerű támogatási rendszert dolgoz ki a kormány, vagy az adóból lehet majd leírni a kasszák átalakításának, cseréjének költségeit – közölte Balog ÁdámBalog Ádám kifejtette: a jövőben év közben is választható lesz a kiva, emellett a 25 év alatti, 55 év feletti és szakképzetlen munkavállalók után is érvényesíthető lesz a szocho-kedvezmény. Korábbi beruházások értékesítése esetén felmerülő problémákra is megoldást hoz a kormány által kedden elfogadott módosítás, valamint nem fognak rosszabbul járni azok a kivázók sem, akik magasabb készletállománnyal dolgoznak – jelentette be a helyettes államtitkár.

A katát a kormány javaslata szerint biztosítási ügynökök is választhatják majd – mondta szintén újdonságként.

A pénztárgépek NAV-hoz való bekötésére vagy egy egyszerű támogatási rendszert dolgoz ki a kormány, vagy az adóból lehet majd leírni a kasszák átalakításának, cseréjének költségeit – közölte Balog Ádám.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek