Ezt kell tudni az utólagos adómegállapításról

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az adóhatóság eszköztárába sokféle ellenőrzés tartozik. Az önkéntes jogkövetésre ösztönzés és a szolgáltató adóhatósági jelleg megerősítése mellett a NAV egyik legfontosabb feladata az ellenőrzés, amelynek célja a költségvetési bevételek biztosítása, az erre káros magatartások felderítése és szankcionálása. Az adóellenőrzés igen nagy terület, jelen cikkben az utólagos adómegállapítás érdekességeit és egy fontos jogesetet mutatunk be.

Jogszabályi rendelkezések

Az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art) 144. § rendelkezik egyrészt az utólagos adómegállapítás szabályairól.

(1) Az adóhatóság utólag, határozatban állapítja meg az adóellenőrzés során feltárt adókülönbözetet. Törvény az adóhatóságot más esetekben is kötelezheti az adó megállapítására. A határozat meghozatalára nyitva álló határidő utólagos adómegállapítás esetén hatvan nap, a hatósági eljárás kezdő időpontjának a jegyzőkönyv, kiegészítő jegyzőkönyv átadásának, kézbesítésének napját, adózói észrevétel esetén a jegyzőkönyvre tett észrevétel beérkezésének napját kell tekinteni.

(2) Nincs helye utólagos adómegállapításnak, ha az adót vagy a költségvetési támogatást önellenőrzéssel nem kell helyesbíteni.

Az utólagos adómegállapítás célja az esetleges adókülönbözet feltárása az önadózás során az adózó által megállapított és bevallott adóalap, adó utólagos ellenőrzésével. Az adóhatóság az adóellenőrzés során a jogszabályokban meghatározott kötelezettség teljesítését vagy teljesítésének megsértését állapítja meg. Az ellenőrzést követő hatósági eljárás hivatalból indul, …

Tisztelt Látogatónk! Ez a tartalom vagy funkció csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával.
A tartalom azonnali eléréséhez kérjük, válasszon előfizetést a Wolters Kluwer Hungary Kft. webáruházában.

Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

Jogszabályi rendelkezések

Az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art) 144. § rendelkezik egyrészt az utólagos adómegállapítás szabályairól.

(1) Az adóhatóság utólag, határozatban állapítja meg az adóellenőrzés során feltárt adókülönbözetet. Törvény az adóhatóságot más esetekben is kötelezheti az adó megállapítására. A határozat meghozatalára nyitva álló határidő utólagos adómegállapítás esetén hatvan nap, a hatósági eljárás kezdő időpontjának a jegyzőkönyv, kiegészítő jegyzőkönyv átadásának, kézbesítésének napját, adózói észrevétel esetén a jegyzőkönyvre tett észrevétel beérkezésének napját kell tekinteni.

(2) Nincs helye utólagos adómegállapításnak, ha az adót vagy a költségvetési támogatást önellenőrzéssel nem kell helyesbíteni.

Az utólagos adómegállapítás célja az esetleges adókülönbözet feltárása az önadózás során az adózó által megállapított és bevallott adóalap, adó utólagos ellenőrzésével. Az adóhatóság az adóellenőrzés során a jogszabályokban meghatározott kötelezettség teljesítését vagy teljesítésének megsértését állapítja meg. Az ellenőrzést követő hatósági eljárás hivatalból indul, …

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe