Fegyverkezik a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Fegyverzeti anyagok beszerzésére írt ki közbeszerzési tendert az adóhatóság. Többek között 300 ezer lőszert, taktikai mellényt, mobil szélmérőt és taktikai kést vesz a NAV.


A NAV-nak több mint 300 ezer lőszerre, 2 lézeres távmérőre, 2 mobil szélmérőre, 4 elektronikus fülvédőre, 20 műanyag puskatokra, 200 univerzális pisztolytokra, 200 univerzális csípőtokra, 400 univerzális szimpla tártokra, 150 taktikai felszerelés készletre, 50 taktikai mellényre, 200 lőszertárolós vaskazettára, 220 taktikai fegyverlámpára, 220 taktikai késre, 10 célmegvilágító kézi reflektorra, 15 légpisztolyra, 2 tisztítókészletre sörétes fegyverekhez, 30 gyakorló bilincsre, 10 gyakorló pisztolyra, 10 gyakorló késre és 30 gyakorló spray-re van szüksége – írja az atv.hu a NAV honlapján talált közbeszerzési pályázat alapján.

A pályázat szövege szerint „a védelem terén alapvető biztonsági érdeket érintő, kifejezetten katonai, rendvédelmi, rendészeti célokra szánt áruk beszerzésére, illetőleg szolgáltatások megrendelésére” írják ki a közbeszerzést.

Fegyverzeti anyagok beszerzése a NAV részére, 5 részben” címmel jelent meg tenderkiírás az adóhatóság honlapján, amely szerint a NAV katonai, rendvédelmi, rendészeti célokra szánt árukat vásárolna.

A felhívás szerint a NAV több mint 300 ezer lőszert, lézeres távmérőt, mobil szélmérőt, taktikai mellényeket, taktikai késeket, célmegvilágító kézi reflektort, pisztolyokat, bilincseket és spray-ket vásárolna többek között.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).