Félhetnek az adócsaló hírességek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elmúlt hetekben visszhangzott a sajtó a külföldi adóhatóságok által hírességek, sportolók és divattervezők ellen indított eljárásoktól. A spanyol adóhatóság először Lionel Messit, aztán José Mourinhót sújtotta adóvizsgálattal, az olasz adóhatóság pedig a Dolce & Gabbana divattervező párost vádolta meg adócsalással. A tét rendkívül nagy, a hírességeket az adóbírság mellett akár több év börtön is fenyegetheti. A spanyol és az olasz adóhatósági fellépés jól illeszkedik a nemzetközi trendbe: a hiányzó költségvetési bevételeket az országok azzal kívánják pótolni, hogy eljárást indítanak az adókikerülőkön túl – a papírforma szerint jogszerűen eljáró – adóelkerülők ellen is. Hasonló eset Magyarországon is előfordulhat.


A nemzetközi trend az, hogy az adóhatóságok egyre inkább vizsgálják az adóstruktúrák mögött lévő valóságos gazdasági tartalmat. Míg eddig főként a kifejezetten jogellenes, törvénybe ütköző adókikerülő magatartások akadtak fenn, most már azokat is megkérdőjelezik, amelyek jogszerű lépésekből állnak ugyan, de fő céljuk az adóelkerülés. A más néven agresszív adótervezésnek is nevezett adóelkerülés az adórendszer alakiságaiból fakadó előnyöket, illetve az adórendszerek közötti eltéréseket használja ki az adóterhek csökkentése érdekében. Ez számos formát ölthet, így következménye lehet a költségek vagy veszteségek kétszeri elszámolása, vagy az adóztatás kettős elmaradása.

RODIN adózási-számviteli szakmai rendezvények

Az adóhatóságok nagyon szigorún lépnek fel az agresszív adótervezéssel szemben. Különleges struktúráik miatt kerültek az adóhatóságok látószögébe többek között a Barcelona sztárjátékosa, Lionel Messi és a Real Madrid nemrég leköszönt edzője, José Mourinho is, valamint a két divatdiktátor Domenico Dolce és Stefano Gabbana. Ezek a hírességek a sportból, illetve a divattervezésből származó jogdíjbevételeiket próbálták saját adóhatóságuk elől külföldre elmenekíteni. Az említett hírességek Luxembourgba, Svájcba, az Egyesült Királyságba és egzotikus adóparadicsomokba csoportosították jövedelmeik egy részét, kihasználva az ott működő kedvező adórendszereket.

Az adóhatóságoknak ugyanakkor ma már számos eszköze van az agresszív adótervezésre irányuló struktúrák felderítésére. Az automatikus információcsere révén az Európai Unión belül az adatok széles köre hozzáférhető, az Unión kívül pedig különféle kétoldalú egyezmények, és az OECD multilaterális megállapodása biztosítják, hogy az információkat a – korábban akár adóparadicsomként számon tartott – országok kiadják. Az együttműködő államok köre fokozatosan bővül. Az adózók most már nem bújhatnak el a különleges struktúrák mögött, és ez már nem csak a hétköznapi emberekre, de a hírességekre is egyre inkább fennáll – mondta el Békés Balázs, a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda adópartnere.

Céginfo.hu – az üzleti információ

Ha szeretne részletesebb információhoz jutni meglévő vagy leendő üzleti partnereiről, üzleti érdekeltségeikről, pénzügyi helyzetükről, akkor látogasson el a ceginfo.hu oldalra!

A saját igényei alapján kiválasztott előfizetési modulokat itt rendelheti meg

Az agresszív adótervezésben részt vevők sokat kockáztatnak: a be nem fizetett adók mellett súlyos adóbírságokat kell fizetniük, és akár börtönbe is kerülhetnek. Messit több mint 5 év börtönre ítélte volna a spanyol bíróság, az olaszok pedig két és fél év szabadságvesztést szabtak volna ki Domenico Dolce-ra és Sefano Gabbana-ra.

A hírességek végül az elmulasztott adók többszörösét kitevő összeget fizethetnek be az államkasszába, hogy ezzel kiváltsák a súlyos börtönbüntetést és az eljárással járó meghurcoltatást. Mindez a szponzori szerződésekből akár évi több millió eurót kereső sportolók esetében különösen fontos szempont, hiszen a nemzetközi nagyvállalatok nem szívesen használnak a reklámkampányaikban egy jogerősen elítélt, adócsaló sportolót.

„Hasonló esetek Magyarországon is megtörténhetnek. A magyar adótörvények is szankcionálják azokat, akik az adózói jogokat rendeltetésellenesen, a törvényes céloknak nem megfelelően gyakorolják. Ha egy adózó valamely struktúra kialakításakor elsődlegesen az adóelőnyöket tartja szem előtt és ez nincs összhangban a gazdasági ésszerűséggel, akkor mindenképpen számíthat adóbírságra, mulasztási bírságra, és/vagy késedelmi kamatra. Továbbá, az ilyen magatartásokat legtöbbször a büntetőjog is üldözi: a költségvetési csalás akár 10 év szabadságvesztést is vonhat maga után. Esetenként nálunk is enyhítő körülmény lehet a büntetőjogi szankciók alkalmazásánál, ha az adózó az elcsalt összeget a bírósági eljárás megindítása előtt befizeti az államkasszába, ahogyan ezt a fent említett hírességek is megtették – mondta el Békés Balázs.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

NGM: nem a szegénység, hanem az óvatosság miatt fogyaszt keveset a lakosság

Az elmúlt napokban látott napvilágot az Eurostat friss adatközlése, miszerint a magyar háztartások fogyasztása az uniós átlag 70 százalékát éri el. Az adatot többen helytelenül értelmezve, a közvéleményt tudatosan félrevezetve úgy állították be, hogy Magyarország az unió legszegényebb országa, ami teljességgel nonszensz és szándékos hazugság – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.