Felszámolták egy számlagyárat is üzemeltető zöldséges céghálózatot


Csaknem kétmilliárd forintnyi áfát nem fizetett be az a zöldség- és gyümölcskereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, amelyet a napokban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – közölte a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága kedden.

A tájékoztatás szerint a számlagyárat is üzemeltető szervezet vezetőit letartóztatták, a lefoglalt, gyorsan romló árukészletet elárverezték. A bűnszervezet „fő profilja” az volt, hogy a Budapesti Nagybani Piac egyes zöldség- és gyümölcskereskedőinek állított ki fiktív belföldi beszerzési számlákat, miközben a cégek az árut a valóságban a Közösség területéről közvetlenül szerezték be. A számlagyár strómanok nevére íratott cégei számos más tevékenységről is állítottak ki valótlan tartalmú számlákat. A bűnszervezet áruszállítást és logisztikai adminisztrációt vállalt – olvasható a közleményben.

A NAV nyomozói az ügyben 20 gyanúsítottat hallgattak ki, a bűnszervezet vezetőit időközben letartóztatták – írták, hozzátéve, ha a gyanúsítottak bűnössége beigazolódik, a költségvetési csalásért akár 20 évet is kaphatnak.

A bűnügyi igazgatóság beszámolt arról is, hogy a NAV jelentős mennyiségű készpénzt, nagy értékű gépjárműveket, ékszereket, befektetési aranyat, illetve még nem használt luxus ruházati termékeket is lefoglalt, továbbá bankszámlákat és ingatlant zárolt. A pénzügyőrök adózatlan jövedéki termékeket is találtak – tudatták. Közölték: az akciót a NAV Merkur Bevetési Egysége is segítette, a NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának revizorai és végrehajtói pedig a gyorsan romló árukészlet elárverezésében működtek közre.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 2.

Az adóemelés célja nem az állam adóbevételeinek növelése a szaktárca szerint

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket – írta pénteken a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM)a Magyar Bankszövetség csütörtökön  megjelent sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a „versenysemleges szabályozást” kérte számon.

2023. június 2.

Kiemelten ellenőrzi az automatákat a NAV

A NAV a korábbi ellenőrzések tapasztalatai alapján 2023. június 1-től fokozottan ellenőrzi a kezelőszemélyzet nélküli automata berendezéseket.

2023. június 1.

Maradnak és változnak a különadók 2024-ben

A bankok állampapír-vásárlással csökkenthetik extraprofit-adójukat, a nagy kiskereskedelmi láncok terhelése tovább nő – szerda éjszaka megjelent kormányrendeleteket ismertetett a Portfolio.