Fiktív számla és az áfa – 1.rész

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Fiktív számla esetén az Áfa-törvény 55. § (2) bekezdésének első mondata alapján az adót meg kell fizetnie annak, aki a számlán kibocsátóként szerepel, ugyanakkor egyéb bizonyításra, és ezzel együtt az adófizetés alóli mentesülésre nincs lehetőség. Két érdekes jogesetet mutatunk be.

Számlakorrekció számos ok miatt bekövetkezhet, több okból is szükségszerű, pl. ha a kibocsátott bizonylatról kiderül, hogy hogy hibás vagy hiányos, de lehet, hogy egy utólagosan bekövetkezett tény vagy körülmény miatt szükséges az eredeti számla korrekciója. Fontos jogszabályi rendelkezés, hogy a számlakibocsátónak tartalmilag és formailag is helyes bizonylatot kell kiállítania, míg a számla befogadója is csak tartalmilag és formailag megfelelő bizonylatra alapíthatja általános forgalmi adó tekintetében a levonási jogát.

Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. tv (a továbbiakban: Áfa tv.) 55. § azonban speciális rendelkezéseket is tartalmaz. Ezen rendelkezés (1) bekezdése szerint az adófizetési kötelezettséget annak a ténynek a bekövetkezése keletkezteti, amellyel az adóztatandó ügylet tényállásszerűen megvalósul (teljesítés). Az Áfa tv. 55. § (2) bekezdés pedig azt mondja, hogy az (1) bekezdéshez fűződő joghatás beáll abban az esetben is, ha teljesítés hiánya ellenére számlakibocsátás történik. A joghatás a számlán a termék értékesítőjeként, szolgáltatás nyújtójaként szereplő személyre, szervezetre áll be, kivéve, ha két…

Tisztelt Látogatónk! Ez a tartalom vagy funkció csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával.
A tartalom azonnali eléréséhez kérjük, válasszon előfizetést a Wolters Kluwer Hungary Kft. webáruházában.

Kapcsolódó cikkek

2024. július 18.

A környezetvédelmi termékdíjas rendszer átalakítása

Számlakorrekció számos ok miatt bekövetkezhet, több okból is szükségszerű, pl. ha a kibocsátott bizonylatról kiderül, hogy hogy hibás vagy hiányos, de lehet, hogy egy utólagosan bekövetkezett tény vagy körülmény miatt szükséges az eredeti számla korrekciója. Fontos jogszabályi rendelkezés, hogy a számlakibocsátónak tartalmilag és formailag is helyes bizonylatot kell kiállítania, míg a számla befogadója is csak tartalmilag és formailag megfelelő bizonylatra alapíthatja általános forgalmi adó tekintetében a levonási jogát.

Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. tv (a továbbiakban: Áfa tv.) 55. § azonban speciális rendelkezéseket is tartalmaz. Ezen rendelkezés (1) bekezdése szerint az adófizetési kötelezettséget annak a ténynek a bekövetkezése keletkezteti, amellyel az adóztatandó ügylet tényállásszerűen megvalósul (teljesítés). Az Áfa tv. 55. § (2) bekezdés pedig azt mondja, hogy az (1) bekezdéshez fűződő joghatás beáll abban az esetben is, ha teljesítés hiánya ellenére számlakibocsátás történik. A joghatás a számlán a termék értékesítőjeként, szolgáltatás nyújtójaként szereplő személyre, szervezetre áll be, kivéve, ha két…

2024. július 17.

Szponzori támogatások a sportban – társasági adó szemmel

2024. július 15.

Illegális szoftvereket foglaltak le egy végzettséggel nem rendelkező autószerelőnél