Leleplezték a számlagyárat
Építőipari tevékenységről és munkaerő-kölcsönzésről fiktív számlákat kiállító bűnszervezetet számolt fel a NAV.
Építőipari tevékenységről és munkaerő-kölcsönzésről fiktív számlákat kiállító bűnszervezetet számolt fel a NAV.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy számlázási láncolat ellenőrzésekor négy gyógyszertárnál állapította meg, hogy fiktív számlákat fogadtak be. A gyógyszertárak 6,5 millió forint adót vallottak be utólag, azt befizették a költségvetésbe, a számlakibocsátó cégek adószámait a hatóság törölte.
Több mint ötmilliárd forintos költségvetési csalás miatt emeltek vádat őrzésvédelemmel foglalkozó cégek vezetőivel szemben – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán.
A megalakulása utáni első bevallásában egymilliárd forint általános forgalmi adót (áfa) igényelt vissza egy debreceni cég, a NAV ellenőrzése megakadályozta a csalást.
Meg nem történt ügyletek után 25 millió forint áfát akart visszaigényelni egy cég, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzésén kiszűrték; az adóhatóság 65 millió forintra bírságolta a kriptovalutával foglalkozó céget – közölte pénteken az adóhivatal.
A bűnszervezet tagjai ismeretségi körükben szerveztek be olyan családokat, amelyek otthonfelújítási támogatás igénybevételére voltak jogosultak. Felújításról szó sem volt, fiktív számlákkal igazolták a munkák elvégzését.
Vádat emeltek egy budapesti bűnszervezet tagjai ellen, akik számlagyárat működtettek és 1,2 milliárd forintnyi kárt okoztak az állami költségvetésnek – közölte a Fővárosi Főügyészség.
Közel másfélmillió forint adókülönbözetet állapított meg az adóhivatal egy vállalkozásnál, amely fiktív készpénzes számlákat fogadott be fuvarozásra és targoncabérlésre – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.
A vádirat szerint mintegy 460 millió forint forgalmi adót és járulékot nem fizettek be azok az őrző-védő cégek, amelyek vezetőinek pere hétfőn kezdődött el a Szegedi Törvényszéken.
Adófizetés elkerülésére szolgáló számlázási láncolat létrehozása miatt emelt vádat az ügyészség egy férfi és öt társa ellen – tájékoztatott a Somogy Vármegyei Főügyészség hétfőn.
Vádemelési javaslattal adta át a NAV a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek azt az ügyet, amiben egy fiktív számlák kiállításával foglalkozó bűnszervezet több mint 700 millió forint kárt okozott a költségvetésnek.
Négymilliárd forint áfát tüntetett el fiktív számlákkal egy több mint harminc cégből álló számlagyár, a Győri Járásbíróság elrendelte a bűnszervezet három vezetőjének letartóztatását – közölte a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.
Egy héten belül két, egymástól független dunántúli áfacsaló bűnszervezetet számoltak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói, közel egymilliárd forintos csalásra fényt derítve.
Előző cikkünkben a fiktív számlázás témakörét érintettük, mely vonatkozásban egy érdekes Kúriai esetet érintettük. Jelen cikkben folytatjuk a témát egy hasonlóan érdekes bírósági eset bemutatásával.
Fiktív számla esetén az Áfa-törvény 55. § (2) bekezdésének első mondata alapján az adót meg kell fizetnie annak, aki a számlán kibocsátóként szerepel, ugyanakkor egyéb bizonyításra, és ezzel együtt az adófizetés alóli mentesülésre nincs lehetőség. Két érdekes jogesetet mutatunk be.
Háromszázmillió forintos adócsalás miatt indult eljárás vagyonvédelmi cégek vezetői ellen, az ügyészség kezdeményezte az öt férfi letartóztatását – tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette emelt vádat egy 12 tagú társaság ellen, amely kétmilliárd forint áfát csalt el – közölte a megyei főügyész.
Vádat emelt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy bűnszervezet ellen, amely fiktív számlákat állított ki a megrendelőknek, adófizetési kötelezettségük csökkentéséért – közölte a Bács-Kiskun megyei főügyész.
Háromszázmillió forintos kárt okozott a költségvetésnek egy számlagyár, amely hat budapesti székhelyű cég nevében fiktív számlákat állított ki – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.
Fiktív számlákat kiállító bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a házkutatások során több gépfegyvert és pisztolyt is találtak – közölte a NAV szerdán.