Fontos döntést hoztak a termékexport adómentességéről


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Unió Bíróságának a közelmúltban közzétett döntése alapján az exportértékesítés adómentességének nem feltétele a kiviteli vámeljárás lefolytatása. Az ítélet fontos változást hozhat a hazai exportáló cégek számára is – közölte a Deloitte.

A bíróság közelmúltbeli döntésében, mely az exportértékesítés áfamentességének igazolása tárgyában született, rögzítette, hogy az értékesítések adómentessége alapvetően három feltételen alapul: a termék tulajdonjoga átszálljon a vevőre, igazolható legyen, hogy a terméket feladták vagy elszállították a Közösség területén kívülre, és a termék ennek következtében ténylegesen el is hagyja a Közösség területét.

„Az ítéletben foglaltak a hazai szabályok értelmezésében is jelentős változást eredményezhetnek tekintettel arra, hogy a magyar Áfa törvény úgy rendelkezik, hogy az exportértékesítések esetén az adómentesség feltétele, hogy a kiléptető vámhatóság igazolja, hogy a termék elhagyta a Közösség területét” – mutatott rá dr. Schütt Attila, a Deloitte Magyarország adó- és jogi osztályának menedzsere.

A bíróság ítélete alapján a mentesség alkalmazása nem tehető függővé a kiviteli vámeljárás lefolytatásától, ha egyébként az export feltételeinek teljesülése ilyen eljárás hiányában is igazolható. Ez alapján az Áfa törvény rendelkezése, amely szerint a mentesség feltétele a kiléptetés tényének vámhatóság általi igazolása (melynek gyakorlati feltétele a kiviteli vámeljárás lefolytatása) olyan többletfeltételt jelenthet a mentesség igazolására, amely a Közösségi jogba ütközhet.

„Az adóhatóság az elmúlt években következetesen csak a kiléptető vámhatóság által kiadott igazolás birtokában fogadta el az export adómentesség alkalmazását. A mostani ítélet lehetőséget teremt arra, hogy a vállalkozások ennek hiányában is hivatkozhassanak az adómentességre, ha a Bíróság által rögzített feltételek teljesültek” – mondta el dr. Tancsa Zoltán, a Deloitte Magyarország adó- és jogi osztályának partnere.

Fontos megjegyezni, hogy az ítélet kizárólag az áfamentesség feltételeinek teljesülése szempontjából vizsgálta a vámeljárás szükségességét, tehát abban az esetben, ha a kiviteli eljárás lefolytatása más jogszabály alapján kötelező, a fentiek nem mentesítenek az esetleges további szankciók alól.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.