Fontos határidőre kell figyelniük az egy százalékokat gyűjtő civileknek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hónap végéig kell elszámolniuk a 2018-ban szja 1 százalékos felajánlásokban részesült civil szervezeteknek, ugyanis közülük csak azok kaphatják meg jövőre az szja 1 százalékos felajánlását, amelyek június 2-ig elektronikus úton eljuttatják a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), az úgynevezett KOZ közleményt – közölte az adóhivatal.

Ha az érintett szervezetek egyike a határidő végéig a fennálló járványhelyzet miatt, önhibáján kívül nem tudja ezt a közleményt benyújtani, akkor azt az akadály megszűnését követő 15 napon belül pótolnia kell, és ezzel egyidejűleg igazolási kérelmet is elő kell terjesztenie. Amennyiben ezt elmulasztja a NAV kizárja a 2021. évi kedvezményezettek közül.

A 18KOZ közleményben minden szja 1 százalékos összeg felhasználását jelölni kell, amit a NAV 2018. január 1-jétől 2018. december 31-ig kiutalt a kedvezményezettnek, illetve amit a kedvezményezett a 17KOZ közleményében tartalékolt. A 18KOZ közlemény és kitöltési útmutatója a NAV honlapjáról letölthető.
Kiemelték, hogy az elszámolásra kötelezett kedvezményezettek májusban két alkalommal kaptak elektronikus levelet a NAV-tól az elszámolandó összegekről, utoljára május 25-én.

Ha a civilszervezet jogutód nélkül megszűnik, soron kívül kell elszámolnia a 18KOZ közleményben tartalékolt és a 2018. január 1-jét követően kiutalt összegek felhasználásáról.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. január 28.

A NAV mindenkinek készít adóbevallás-tervezetet

A NAV mindenkinek elkészíti az szja-bevallás tervezetét, akiről kifizetői, munkáltatói adattal rendelkezik: legyen munkavállaló, őstermelő, áfa fizetésére kötelezett magánszemély vagy akár egyéni vállalkozó.
2020. május 6.

NAV: az szja 1+1 százalékáról május 20-ig lehet rendelkezni

Az szja 1+1 százalékáról az idén is május 20-ig lehet rendelkezni, a tapasztalatok szerint a legtöbben gyermekek gyógyítására vagy állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk egyik 1 százalékát, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján valamennyi kedvezményezett megtalálható – közölte a NAV.