Fuvarozás és áfabevallás – lásson tisztán! (x)
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az áfabevallás és a közösségi összesítő nyilatkozat kitöltése sem egyértelmű a fuvarozók számára. Az Áfa-kalauz legfrissebb száma eloszlatja a kételyeket. A lap 2015/12-es számát itt rendelheti meg.
Amíg az áfatörvény világos rendező elveket fogalmaz meg a fuvarozással kapcsolatos szolgáltatások teljesítési helyére és adómértékére vonatkozóan, addig mindez sajnos nem mondható el sem az áfabevallás (1565. számú nyomtatvány), sem a közösségi összesítő nyilatkozat (15A60 jelölésű nyomtatvány) kitöltési útmutatójáról. Az Áfa-kalauz éppen ezért gyakorlati segítséget nyújt a spedícióval foglalkozó adózóknak az általuk bonyolított ügyletek azonosítása és a bevallási soroknak történő megfeleltetése kérdésében a friss lapszám „Teherfuvarozási szolgáltatással érintett sorok az áfabevallásban” című írásában.
Az adóhatóság gyakorlatában régóta fennálló és számtalan jogértelmezési kérdést felvető problémát jelent annak megítélése, hogy miként kezelendő az ellenőrzés során az adózókat megillető adólevonási jog, ha nullás adattartalmú bevallást nyújtottak be, avagy abban feltüntettek ugyan adattartalmat, azonban a levonható adó meghatározásakor nem vagy nem minden beszerzéshez kapcsolódó számlán szereplő, előzetesen felszámított adót vettek figyelembe. Minden felmerülő kérdést tisztáz a szaklap „Áfalevonási jog nullás vagy hiányos bevallás benyújtása esetén” című cikke.
A lapban a fentieken túl az „ÁFA bevallás (bevallás, adatszolgáltatás)” megnevezésű 1565 számú kötegelt nyomtatvány 1565A–01–02-es lapjának a „Közösségi megbízás alapján belföldön történő fel- vagy összeszerelés tárgyát képező termékértékesítések összege a 05–07. sorokból” megnevezésű 40. sorában, a „Távolsági értékesítés összege a 05–07. sorokból” megnevezésű 41. sorában, valamint a „Közösségi megbízás alapján belföldön történő fel- vagy összeszerelés tárgyát képező termékbeszerzés összege a 28. sorból” megnevezésű 42. sorában szerepeltetendő adatokkal érintett ügyleteket ismerheti meg.
Az Áfa-kalauz idei utolsó számát itt rendelheti meg.