Garantált a védett kor intézménye

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Garantálja a kormány a védett kor intézményét, vagyis azt, hogy 55 éves kor felett csak különösen indokolt esetben lehet elbocsátani a munkavállalót – jelentette ki a miniszterelnök szóvivője.

Szijjártó Péter a munka törvénykönyvének a kormany.hu oldalon olvasható tervezetével kapcsolatban hangsúlyozta: a dokumentum egy konzultációs munkaanyag, amelyhez várják az észrevételeket, javaslatokat, véleményeket. A védett kor intézményének biztosítása azonban már a szociális konzultációval eldőlt, ahogyan az is, hogy a munka törvénykönyvébe be kell épülnie annak, hogy a segély helyett a munkalehetőség biztosítása a kívánatos út – mondta a szóvivő.

A kormany.hu honlapon olvasható tervezetben nem szerepel az a jelenlegi rendelkezés, hogy a munkavállaló munkaviszonya rendes felmondással a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül a nyugdíjba vonulásig csak különösen indokolt esetben szüntethető meg.

Forrás: Hírszerző

Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 22.

Matolcsy az inflációról: a kormány olajjal oltotta a tüzet

Egyetértve és együttműködve a jegybanki törekvésekkel a kormány az infláció letörését tekinti legfontosabb gazdaságpolitikai feladatának – jelentette ki a pénzügyminiszter csütörtökön, a 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben. A jegybankelnök ugyanakkor úgy vélte: az „inflációs sokk” mélyén az ország gazdasági-pénzügyi függése rejlik, mely 2014 óta nőtt a meghatározó területeken.

2023. szeptember 22.

A magánszálláshely-szolgáltatás adózása – az áfa-szabályok (3. rész)

A kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás az általános forgalmi adó rendszerében ingatlan bérbeadásnak minősül. Az ingatlan bérbeadás az Áfa tv. 86. § (1) bekezdés l) pontja értelmében adómentes szolgáltatás, ugyanakkor ez az adómentesség az ingatlanok idegenforgalmi, turisztikai célú hasznosítására már nem terjed ki. Tisztázzuk még az ingatlan-bérbeadás és a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás közötti különbséget.