GKI: Budapesten él a tőkések legnagyobb része


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az adóhivatal 2019-es adatai szerint 304 830 magánszemély vallott be osztalékból, árfolyamnyereségből, tartós befektetésből és hasonlókból származó tőkejövedelmet – derül ki a GKI elemzéséből.

A tőkejövedelmek közel fele Budapesten (34 százalék) és Pest megyében (15 százalék) keletkezett – olvasható a GKI Gazdaságkutató elemzésében. E szerint szintén magas volt a súlya Bács-Kiskun megyének (6,8 százalék), míg Nógrád megyének egyedüliként volt 1 százalék alatti (0,6 százalék) részesedése.

A „tőkések” országos megoszlása négy megyében volt öt százalék körüli, Bács-Kiskun és Hajdú-Bihar megyében 5 százalék, Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 4,9 százalék. Ezzel szemben Tolna megyében és Nógrád megyében alacsony – 2 százalék, illetve 1,4 százalék – volt az arányuk.

Budapesten és a megyei jogú városokban él a „tőkések” legnagyobb része, 45 százaléka, és az összes tőkejövedelem több mint felét, 55 százalékát is itt vallották be – közötlte a GKI. Az egy „tőkésre” jutó bevallott tőkejövedelem kiugróan magas, átlagosan 8,2 millió forint volt a fővárosban. A fővároson belül, nem meglepő módon a XII., a II., és az I. kerületben volt a legmagasabb az érték – fejenként 16,7, 15,7 és 10,9 millió forint. A megyei jogú városokban ez a szám átlagosan 5 millió forint volt.

A megyei jogú várok között magas volt az egy bevallóra jutó átlagos tőkejövedelem (Győrben 6,9, Kecskeméten 5,9, Érden, Székesfehérváron és Debrecenben 5,5 millió forint). A legalacsonyabb érték Salgótarjánban született, átlagosan 2 millió forint.

A legmagasabb, átlagosan 472,4 millió forint egy bevallóra jutó tőkejövedelmet Felcsút községben vallották be, a településen összesen 30,7 milliárd forintnyi tőkejövedelem keletkezett tavaly a NAV adatai szerint – közölte a GKI.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.