Goodfriendet is meghallgatná a bizottság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Egyesült Államok budapesti ügyvivőjét is meghallgatná a nemzetbiztonsági bizottsága.


Az Egyesült Államok budapesti ügyvivőjét, André Goodfriendet is meghallgatná az Egyesült Államok által elrendelt magyar állampolgárokat érintő beutazási tilalom ügyében az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága – mondta Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke a szerdai bizottsági ülés után újságíróknak.

Hozzátette: a kormánypárti javaslat nyomán Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke felkeresi az ügyvivőt, s a tervek szerint meghívják a bizottság jövő heti zárt ülésére.  

Németh Szilárd felidézte, hogy szerdán a Magyar Nemzetben megjelent interjúban Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökével elismerte érintettségét. Ebben – mint kiemelte – Vida Ildikó azt közölte: a levélben, amelyet kapott semmilyen konkrétum nem szerepelt kitiltásával kapcsolatban. Ezzel egy időben a Népszabadságban André Goodfrienddel jelent meg írás, amelyben az ügyvivő továbbra is azt állította: konkrét bizonyítékok alapján hozta meg az Egyesült Államok a döntését.

Németh Szilárd szerint annak kellene nyilatkoznia, aki konkrét információkkal rendelkezik az ügyben, s ez az amerikai ügyvivő – mondta a politikus.

A fideszes képviselő még a bizottsági ülésen arról is beszélt, hogy az Egyesült Államokba való beutazási tilalom ügyének tanulságai alapján a kormány jövő héten javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, amely arról sürgősségi eljárással dönthet. A javaslat részleteiről a politikus nem tudott nyilatkozni. Emiatt a testület kormánypárti többsége nem szavazta meg, hogy tárgysorozatba vegyék Szelényi Zsuzsanna, független országgyűlési képviselő (Együtt-PM) azon javaslatát, amelynek lényege, hogy a köztisztviselők kötelesek legyenek jelenteni, ha korrupciós ügyben érintetté válnak.

Molnár Zsolt az ülés után sajnálatosnak nevezte, hogy nem támogatták a javaslatot, ahogy azt is, hogy meghívása ellenére Vida Ildikó, a NAV elnöke nem jelent meg a bizottság ülésén.
(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 22.

Csoportos társaságiadó-alany veszteségének leírása

„X” és „Y” társaság 2020 óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek. A 2021–2023-as adóévekben a csoport tagjainak adóalapja negatív volt, tehát csoportszintű veszteség keletkezett. Az „X” és „Y” társaságok tulajdonosi háttere 2024-ben megváltozott, felvásárolta őket „Z” társaság. A „Z” társasággal mint a szavazati jogok 100 százalékát gyakorló adózóval mindként cég kapcsolt vállalkozási viszonyban áll, sőt, a feltételek ahhoz is adottak, hogy „Z” társaság 2025-től csatlakozzon a csoportos társaságiadó-alanyhoz. Kérdésként merült fel, hogy ha „Z” társaság belép a csoportba, akkor a belépését megelőzően keletkezett, még fel nem használt csoportszintű veszteség leírására ő is jogosult lesz-e.