L. Simon a sajtóval üzent a NAV elnökének


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

L. Simon László azt kéri Vida Ildikótól, hogy nevezze meg, a kormányban kinek jelezte a kitiltását.


L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerdán újságírókkal közölte: azt kérik Vida Ildikótól, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökétől, hogy nevezze meg, a kormányban kinek jelezte, hogy azok között van, akik ellen beutazási tilalmat rendelt el az Egyesült Államok.

Hozza nyilvánosságra azt a levelet, amelyben erről a kormányt tájékoztatta! – szorgalmazta a fideszes képviselő, aki a parlament nemzetbiztonsági bizottságának ülésére tartott, miközben kérdezték a sajtó munkatársai.

L. Simon László azt mondta, örül neki, hogy Vida Ildikó maga elismerte az érintettségét, azt viszont, hogy hivatalosan miről tájékoztatta a kormányt vagy miről nem, nem tudja megmondani. Őt, mint a Miniszterelnökség parlamenti államtitkárát Vida Ildikó nem tájékoztatta – közölte.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Áfacsalókra csapott le a NAV

Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több, mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot kriptovalutában, készpénzben, ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben halmozták fel. A nagyszabású akció során egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és Bevetési Igazgatóság járőrei. A gyanúsítottak elfogása mellett a bűnös úton szerzett vagyontárgyakat is lefoglalták, továbbá 450 millió forint értékben zároltak ingatlant.

2024. május 2.

Svédország – kis nép, nagy teljesítmény

A svédek büszkék hazájukra és erre minden okuk megvan. Az ország versenyképes, a gazdaság nemcsak a hagyományos ágazatokban, hanem a high-tech szektorban is nagyon jó teljesítményt nyújt, a jóléti társadalom stabilitást, biztonságérzetet ad minden polgárnak. Svédország közismerten magas adózású országnak számít, a magas színvonalú jóléti szolgáltatások és biztonsági háló alapja a magas adójövedelem.