Gyurcsány: egy forinttal csökken az adócentralizáció mértéke
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Negyvenöt átfogó intézkedést tartalmaz a kormány idei munkaterve – jelentette be Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt is elmondta, megkezdik az adórendszer felülvizsgálatát, és április végéig döntést hoznak az egészségügyi biztosítói rendszerről.
„A nemzeti jövedelemhez képest 38 forint helyett 37 lesz az adócentralizáció mértéke 100 forintból. Azaz bármilyen új adó bevezetése, az adókulcsok megváltoztatása bármelyik jelenlegi adónemben, egészen biztosan magával vonja egyéb adónemekben az ezzel ellentétes irányú változtatást” – mondta Gyurcsány Ferenc.
Közölte, hogy április végéig döntenek az egészségügyi biztosítói rendszerről, ősszel pedig előkészítik a szabályozást. A miniszterelnök hozzátette: ugyancsak szabályozni fogják az egészségügyi intézmények gazdálkodását. A kormány tájékoztatása szerint a köz- és a felsőoktatásban napirendre tűzik teljesítményértékelés bevezetését, illetve a felsőoktatási intézmények akkreditációjának módosítását. A nyugdíjrendszerről szólva közölte: a jelenlegi rendszert hosszú, átfogó, szakmai és társadalmi vita után lehet majd csak átalakítani.
Gyurcsány Ferenc kitért még arra, hogy a www.meh.hu internetes oldalon hozzáférhető munkaterv olyan pontokat is tartalmaz, mint új törvény megalkotása a nemzeti parkokról, a jegyzők hatásköréről szóló szabályozás, vagy a kistérségi együttműködés. A kormányfő kérdésre válaszolva közölte, hogy továbbra is vizsgálandónak tartja Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos miniszteri kinevezését, de mint hozzátette, nyitott ebben a kérdésben. Egy másik kérdés kapcsán elmondta, hacsak valami rendkívüli esemény nem indokolja, tavasszal nem tervezi kormánya átalakítását.
Forrás: Világgazdaság