Háborús helyzet a forint piacán


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nagyon nehéz jósolni a svájci frank forint jegyzésének várható alakulását, miután kedden áttörte a korábban kemény ellenállásnak számító 220-as szintet a keresztárfolyam, és új történelmi csúcsot ért el 223 forint felett – vélik egyöntetűen az elemzők. Ezek ugyanis már olyan szintek, ahol nincsenek korábbról fogódzók, így nehéz előre jelezni a következő ellenállásokat. A Napi Gazdaság összeállítása

Karsai Péter, a Commerzbank üzletkötője szerint rövid távon a 225 forintos érték tűnhet fel pszichológiailag fontos ellenállásként, ennél nagyobb számokkal az elemző nem akar riogatni, annak ellenére, hogy a helyzet nem túl rózsás. A svájci gazdaság állapotáról ugyanis jó hírek érkeznek, így nem csoda, hogy az 1,30-as szint alatt van az alpesi deviza euróval szembeni keresztárfolyama. Ráadásul a forint helyzete sem túl bíztató, s ez vélhetően csak az önkormányzati választások után változhat meg Karsai szerint, aki úgy véli, a befektetők számára kellene egy megnyugtató álláspont akár az IMF-fel, akár nélküle, csak tudják végre, hogy az ország miként akarja a helyzetét rendezni.

A forint esetében az ING devizapiaci üzletágvezetője, Kolba Miklós szerint is az a gond egyelőre, hogy inkább a gyengülés irányába látszik a könnyebb elmozdulás. A 290 forintos eurós szintig könnyen elmozdulhat az árfolyam, ami természetesen a svájci frank jegyzésre sem lesz jó hatással, ez ugyanis 224 forint körüli árfolyamot feltételez változatlan euró/svájci frank keresztárfolyam mellett. Technikai alapon az ING szakértője a következő keményebb szintnek a 228,80 forintos árfolyamot látja, azt azonban Kolba is hangsúlyozta, hogy nagyon nehéz eldönteni mi lesz az elkövetkező időben.

Halvány reménysugár

Az elemzők is azért vannak elsősorban bajban, mert főleg hangulati tényezők alakítják az árfolyamot – véli Keszeg Ádám, a Raiffeisen devizapiaci elemzője. Halvány reménysugarat az jelenthet, hogy ilyen rossz hangulat utoljára a 2009 márciusi mélypontok környékén volt, ahonnan akkor fordulat következett be. Még egy szalmaszálba kapaszkodhatnak azok akik azt remélik, ezen a szinten megáll a frank erősödése. A Bloomberg elemzői konszenzusa szerint ugyanis a harmadik negyedévi euró/svájci frank keresztárfolyam 1,34 lehet, ami a mostaninál jóval gyengébb frankot feltételez, és az elkövetkező negyedévekben is egyre gyengébb svájci devizával számolnak a szakértők.

Kérdés, hogy a szakértők lemaradásban vannak e az elemzéseik frissítésével, vagy valóban túlzónak tartják a mostani 1,29 környéki euró/frank szinteket. Ez utóbbit erősítheti, hogy londoni üzletkötők szerint a közös deviza svájci frankkal szembeni gyengülésén az 1,2920-as szint alatt aktiválódó stop-loss megbízások löktek nagyot.

A cikk teljes terjedelemben a Napi Gazdaságban olvasható.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. július 15.

Egy percig se vegyük be, hogy a tranzakciós illeték emelése nem érinti az ügyfeleket

A hétfői kormányinfón Gulyás Gergely miniszter bejelentette, hogy a kormány megemeli a pénzügyi tranzakciós illetéket. Az állami elvonás mértéke 2024. augusztus 1-től a nem készpénzes tranzakcióknál 0,45 százalékra, de maximum 20 ezer forintra emelkedik (eddig 0,3 százalék és maximum 10 ezer forint volt), míg a készpénzt érintő tranzakciók esetében a korábbi 0,6-ról 0,9 százalékra nő.

2024. július 15.

A fejlesztési tartalék kezelése a társasági adóban

Az adózó – döntése szerint – a jövőbeni beruházásaira fejlesztési tartalékot képezhet. A fejlesztési tartalék a következő évek beruházásaira számvitelileg elkülönített forrás, amelyet lekötött tartalékként addig kell kimutatni az éves beszámolóban, ameddig az adózó a beruházást meg nem valósítja. A fejlesztési tartalék népszerű vállalatfinanszírozási eszköz, amelyhez a társasági adóban adózás előtti eredményt csökkentő tétel kapcsolódik. Az Adó szaklap írása a fejlesztési tartalékhoz kapcsolódó társaságiadó- és számviteli szabályokat ismerteti, illetve röviden kitér az egyéni vállalkozók fejlesztési tartalékképzési szabályaira is.