Hamis parfümöket foglalt le a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tizenegy millió forint értékű, különféle márkájú hamis parfümöt foglalt le a NAV egy budapesti ellenőrzésen – közölte az adóhatóság.

Azt írták, a pénzügyőrök egy budapesti raktár előtt álló szlovák rendszámú furgont ellenőriztek, amivel – a fuvarokmányok és a sofőr elmondása szerint – Franciaországba szállítottak volna az árut.

A raktárban lévő illatszerekől – melyekről a szakértő megállapította, hogy hamisítványok – a sofőr és a furgonba pakoló két ember sem tudta megmondani, hogy kinek a tulajdonában vannak.

A pénzügyőrök a járműben és a raktárban lévő, összesen mintegy ötezer üveg hamis parfümöt lefoglalták, és iparjogvédelmi jogok megsértése miatt büntetőeljárást indítottak – közölték.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.