Hamis ruhákat talált a NAV egy piactéren


Nagy mennyiségben találtak hamis márkajelzésű ruhákat a pénzügyőrök a VIII. kerületi Golgota téri piacon egy vietnámi nő pavilonjában – közölte a NAV. A jogtulajdonosoknak csaknem harmincmillió forint káruk keletkezett a hamis termékek miatt.

A tájékoztatás szerint a pénzügyőrök láttán a 37 éves eladó megpróbált elszaladni, de nem járt sikerrel.

A pénzügyőrök átvizsgálták pavilonját, ahol különféle ismert márkajelzésű pulóverek, ingek, kabátok, nadrágok és sapkák kerültek elő. A ruhák silány minősége, csomagolása és külső jegyeik arra utaltak, hogy azok mindegyike utánzat – tudatta a vámhivatal.

A ruhákat a márkák jogosulti képviselői is szemügyre vették és megállapították, hogy mindegyiket a védjegyek tulajdonosainak engedélye nélkül hozták forgalomba. A nő azt mondta, hogy az áru nem az övé, és a pavilon kulcsát egy ismeretlentől kapta, akinek még az arcára sem emlékszik.

A pénzügyőrök a több mint hétszáz darab hamis árut lefoglalták, iparjogvédelmi jogok megsértésének bűncselekménye miatt indítottak eljárást – olvasható a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

NGM: nem a szegénység, hanem az óvatosság miatt fogyaszt keveset a lakosság

Az elmúlt napokban látott napvilágot az Eurostat friss adatközlése, miszerint a magyar háztartások fogyasztása az uniós átlag 70 százalékát éri el. Az adatot többen helytelenül értelmezve, a közvéleményt tudatosan félrevezetve úgy állították be, hogy Magyarország az unió legszegényebb országa, ami teljességgel nonszensz és szándékos hazugság – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.