Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
A költségvetés májusban 49 milliárd forintos többlettel zárt, ami 2016 óta a legkedvezőbb májusi havi mutató – jelentette az államháztartás központi alrendszerének május végi állásáról hétfőn kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM). Az adó- és járulékbevételek 9,9 százalékkal nőttek éves szinten.
Május végéig az államháztartás központi alrendszere 2548,5 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 2559,7 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 115,5 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 104,3 milliárd forintos hiányt mutattak.
A PM kiemelte: május végéig a kamatkiadásokra fordított kifizetések 1760,6 milliárd forintot tettek ki, ami 659,4 milliárd forinttal magasabb az előző évi azonos időszaki teljesítésnél. A kamatkiadások év eleji megugrása a lakossági kötvények kamatfizetésében történt változások miatt tapasztalható, tekintettel arra, hogy egyes Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) sorozatok kamatfizetési időpontja az első negyedévben volt esedékes
Meghaladták az egy évvel korábbi kifizetést a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is – hangsúlyozták. „Nyugellátásokra 2848,4 milliárd forintot, míg a gyógyító-megelőző ellátásra 1090,8 milliárd forintot fordítottunk május végéig.” – áll a közleményben.
A tájékoztatás kitért arra is, hogy az uniós források érkezése továbbra is folyamatos: május végéig 546,2 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, ugyanakkor az uniós kiadások 801,9 milliárd forintot tettek ki. A bevételek kapcsán kiemelendő, hogy az alacsonyan tartott adók ellenére az előző év azonos időszakához képest az adó- és járulékbevételek 9,9 százalékkal magasabban teljesültek.
(MTI)
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!