Harminchatmillió programletöltés – infografika


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Minden fronton látványosan felpörgött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kommunikációja az elmúlt esztendőben. A legnagyobb mértékben a rádióműsorok között szaporodtak meg az adózással kapcsolatos anyagok, de hatalmas forgalmat produkált a NAV integrált honlapja is. Az InfoTandem heti infografikája.


A szolgáltató jelleget erősíteni igyekvő NAV a hazai médiapiac valamennyi szegmensébe eljutott tavaly, a hírműsoroktól a tematikus magazinokon át a napilapokig és a bulvársajtóig. Az adózók mindennapjait érintő szabályok és határidők szisztematikus megjelenítése mellett az adózással kapcsolatos döntéseket támogató információkkal, kalkulációkkal, háttérelemzésekkel is erősítették a jelenlétet. A NAV kimutatásai szerint a hivatallal, valamint adózási kérdésekkel kapcsolatos hír, tájékoztatás több mint 23 ezer alkalommal jelent meg 2012-ben az országos médiában, ami bő egyharmados növekedés az előző évhez viszonyítva. Ezen belül különösen az online felületeken lehetett gyakran – 16 ezer alkalommal – találkozni efféle anyagokkal, de adóügyek rendre felbukkantak a televíziós csatornákon, az írott sajtóban és a rádióadók műsoraiban is. A leglátványosabb, csaknem 60 százalékos felfutás ez utóbbi médiumnál volt tapasztalható. A regionális médiában még az országosnál is erőteljesebb volt az aktivizálódás: a mintegy 11 ezer megjelenés 75 százalékos ugrásnak felel meg.

A hivatal maga is aktívan hozzájárult ahhoz, hogy forogjon a neve a médiában. Az előző évhez képest 40 százalékkal több sajtótájékoztatót tartottak, s a központi és regionális közlemények számát is tizedével növelték. Visszaesés egyedül az ügyfeleknek tartott tájékoztató előadások számánál mutatkozott. A média képviselőitől 2,6 ezer megkeresés érkezett be a NAV-hoz, összesen 8,6 ezer kérdést tartalmazva; nyilván ezek zöme is felbukkant később a különféle cikkekben. Emellett a hivatal önálló standdal képviseltette magát például az Utazás és a Lakásvásár kiállításon, a Kriminálexpón, a 20. Sziget Fesztiválon, sőt a Budapesti Pálinkafesztiválon is.

Fontos felülete a kommunikációnak a NAV új, átláthatóbb és informatívabb integrált honlapja, amelynek kialakítása szintén tavaly fejeződött be. A portálon 2012-ben 25 milliós látogatottságot és 36 millió programletöltést regisztráltak.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.