Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Március 16-án lépett hatályba a 23/2011 (III. 08.) Korm. rendelet, amitől azt várják, hogy biztonságosabbak lesznek a szórakozóhelyek. A zenés rendezvényeket be kell jelenteni a jegyzőnek.
A jogszabály értelmében azokat az alkalmi vagy rendszeres zenés, táncos rendezvényeket lehet ellenőrizni, amelyeket úgynevezett tömegtartózkodásra szolgáló építményben, helyiségben tartanak, de az 1000 főnél nagyobb befogadóképességű szabadtéri rendezvényeken is megjellenek majd a hatóságok.
Ilyen rendezvényeket csak jegyzői engedéllyel lehet megtartani. A jogszabály 20 napos határidőt szab az engedély kiállítására.
A jegyző az engedély megadásával egyidejűleg a zenés, táncos rendezvényt nyilvántartásba veszi, és igazolást állít ki. A nyilvántartás nyilvános, azt a jegyző az önkormányzat honlapján közzéteszi. Emellett a jegyző az engedélyező határozatot közli a fogyasztóvédelmi hatósággal, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatal munkavédelmi felügyelőségével és a munkaügyi felügyelőségével.
Zenés, táncos rendezvényt a rendelet szerint csak a helyiség üzemeltetője, vagy kulturális rendezvényszervezői, vagy rendezvény és konferenciaszervezői képesítéssel rendelkező rendezvényszervező szervezhet.
A zenés, táncos rendezvények ellenőrzésére jogosult a jegyző, és valamennyi, az engedélyezési eljárásban részt vett szakhatóság, de a jogszabály szerint bármely más olyan hatóság is, amelyet más jogszabály az ellenőrzésre feljogosít.
A rendszeres rendezvényhelyszíneken a zenés, táncos rendezvények időpontjában egy éven belül – az építésügyi hatóság, valamint a munkaügyi és munkavédelmi hatóság kivételével – minden hatóság köteles legalább két ellenőrzést végezni. A hatósági ellenőrzés koordinálását a jegyző végzi. Súlyos szabálytalanságnál arra is joga lesz a hatóságnak, hogy akár felfüggessze a rendezvényt a helyszínen.
Ilyen azonnali felfüggesztésre akkor számíthatnak a szórakozóhelyek, ha a rendezvényhelyszín engedély iránti kérelemben meghatározott befogadóképességét nyilvánvalóan jelentősen túllépik, vagy a biztonsági tervben meghatározott számú biztonsági személyzet hiányzik, vagy nincs engedély a rendezvényre, vagy az életet- vagy testi épséget veszélyeztet, vagy a közbiztonságot vagy a közrendet közvetlenül és súlyosan veszélyezteti.
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!