Határidő közeleg a csekély mennyiségű kibocsátóknak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Április 1-jétől módosult a környezetvédelmi termékdíj törvény, a csekély mennyiségű csomagolást forgalomba hozó vállalkozás fogalmát a csekély mennyiségű kibocsátó váltotta fel, akik április 20-áig jelentkezhetnek be az adóhatóságnál.


Az új fogalom – a csekély mennyiségű kibocsátó – sokkal szélesebb kört ölel fel, mint a korábbi. A csekély mennyiségű csomagolás fogalma alá az évi 3 ezer kilogramm üveg, 300 kilogramm műanyag (bevásárló szatyor nélkül), 75 kilogramm bevásárló szatyor, 300 kilogramm többrétegű csomagolás, 500 kilogramm papír-, fa- illetve textil csomagolóanyag, továbbá 300 kilogramm egyéb csomagolószer tartozott.

A felsoroltak a módosítással átkerültek a csekély mennyiségű kibocsátó körébe, s a csoport további termékekkel – évi 30 kilogramm akkumulátorral, 40 kilogramm háztartási kisgéppel és ugyanennyi nagygéppel, valamint barkácsgéppel, 5 kilogramm rádiótelefonnal – egészült ki.

Adó-kódex Számvitel 2014

A márciusban megjelent kiadvány a számviteli változások gyakorlatias, példákkal illusztrált magyarázatait és a hatályos számviteli számviteli törvényt is tartalmazza. Megrendelés itt

Rendelje meg a TB és a Számviteli kódexet együtt, egy kiadvány áráért!

Az éves termékdíjátalány akkumulátornál 2000, csomagolószernél 12 000, kőolajterméknél 4000, elektromos és elektronikai berendezéseknél 10 000, gumiabroncsnál 3000, reklámhordozó papírnál pedig 6000 forint.

A csekély mennyiségű kibocsátók január 31-éig jelentkezhetnek be az adóhatóságnál, kivéve idén, amikor – a módosítás április elsejei hatályba lépése miatt – április 20-a a határidő. A következő években nem kell újra bejelentkezni, ha a termékdíjátalány fizetésének a feltételei fennállnak.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közölte: az átalányfizetés lehetőségének kibővítésével kapcsolatosan április 1-jén hatályba lépett módosítás célja – a Magyary-program keretében megfogalmazott célkitűzéseknek megfelelően – a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentése volt.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) által végzett számítások szerint mintegy 3000 környezetvédelmi termékdíj-kötelezettséggel érintett adóalany adminisztrációs terhei csökkennek. Az átalányfizetők ugyanis – a korábbi negyedéves bevallási gyakorisággal szemben – évente egy adóbevallás benyújtására kötelezettek. Egyéb termékdíjas kötelezettségüket ugyanúgy kell teljesíteniük, mint az általános szabályok szerint kötelezetteknek.

Kiskönyvtár az áfáról 3. rész: Áfalevonás és áfa-visszaigénylés

Gyakorlati példákon keresztül bemutatjuk az adólevonási jog természetét, szabályait, az adólevonás általános és különös feltételeit, kitérve a speciális termék- és szolgáltatáskörökre. Ismertetjük az adólevonás tárgyi feltételeit, valamint az áfa-visszaigénylés jelenleg hatályos rendszerét.

Rendelje meg most! Ára mindössze 2990 Ft+ 5% áfa

Arra a kérdésre, a változások hatással vannak-e a termékdíj-bevételre, az adóhatóság közölte: az átalányfizetés lehetőségének kiterjesztése nem biztosít adókedvezményt a kötelezettek számára, az átalány összege nagyjából annak megfelelő, mint amit a tényleges kibocsátásuk után a normál díjtétellel fizetnének. A változás ezért a termékdíj bevételt nem érinti, esetleg éves szinten 10-20 millió forint eltérés lehetséges.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.