Holnap lehet még chipsadót fizetni és áfát visszakérni


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy sor újdonságra kell készülniük a cégeknek október 20-án. A szeptembertől hatályos chipsadót is most kell először bevallani és megfizetni − pontosabban az az áfabevalláshoz igazodik, s most a negyedéves és havi bevallóknak kell színt vallani a népegészségügyi termékadónál is.

Az érintett vállalatok praktikusan ebbe a körbe tartoznak. Most a sós snackek, az édességek és az energiaitalok után kell adót fizetni, jövőre azonban a kávé és az ízesített sörök is bejönnek a képbe − emellett az energiaitalok megítélése más lesz. A zsír azonban továbbra is kimarad a sorból.

Holnap lehet az Európai Unió Bíróságának döntése alapján visszaigényelhető áfát is visszaigényelni. Erre akkor jogosultak a cégek, ha korábban a hatóság visszatartotta a nekik visszajáró áfát, s ezt a követelést igazolni is tudják. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) arra hívta fel a figyelmet, hogy a vállalkozások a későbbiekben benyújtott bevallásaikban is visszakérhetik ezt az összeget. A ki nem fizetett beszerzésekhez kapcsolódó áfát a legegyszerűbben a soron következő bevallásban, az adózóra vonatkozó általános szabályok szerint lehet visszaigényelni. Az összeg azonban nem vész el akkor sem, ha most nem kéri vissza egy cég, ahhoz a vállalkozás későbbi időpontban is hozzájuthat − állítja a NAV.

A negatív áfát külön kérelemben is vissza lehet kérni, ennek azonban holnap jár le a határideje. A kérelemben az utolsó bevallás adatait meg kell ismételni, illetve a külön kérelem lapot is ki kell tölteni. Az adózók a benyújtott kérelemben ismételt ellenőrzést kérhetnek, ha az állami adóhatóság a korábbi ellenőrzés során azért sújtotta őket adóbírsággal és késedelmi pótlékkal, mert olyan adót igényeltek vissza, amely kifizetetlen számlához kapcsolódott. Az ismételt ellenőrzés során az állami adóhatóság kizárólag a pénzügyileg nem rendezett tételekre eső adóbírság és késedelmi pótlék felülvizsgálatát végzi el, más elemeket nem firtat. A kormány számításai szerint 260 milliárd forint visszaigényléséről lehet szó, ennyi ugyanis a rendszerben a rendezetlen áfa összege.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.