Húskészítményekkel kereskedtek, milliárdokat elcsaltak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette emelt vádat egy 12 tagú társaság ellen, amely kétmilliárd forint áfát csalt el – közölte a megyei főügyész.

A bűnszervezet vezetője tatabányai székhelyű húskészítmények nagykereskedelmével foglalkozó gazdasági társaságokat irányított, amelyek 2012. júniusa és 2014. decembere között az EU-ból belföldi cégeknek értékesítettek árut.

A két vállalkozás áfa levonására nem volt jogosult, a fizetendő adó összegét az elsőrendű vádlott fiktív számlák befogadásával jelentéktelen összegűre csökkentette.

A fiktív számlákat nyolc cég állította ki, ezeket szintén az elsőrendű vádlott irányította. A cégláncolat alkalmazásával azt a látszatot keltették, hogy a közbeékelődött vállalkozások vásároltak uniós cégektől.

A bűnszervezet 2,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a magyar költségvetésnek. Az ügyészség öt európai államhoz intézett jogsegélykérelmet, ennek nyomán tanúkat hallgattak ki és iratokat szereztek be.

Az ügyészség indítványozta, hogy – ha a vádlottak az előkészítő ülésen a bűncselekmények elkövetését beismerik – a bíróság a bűnszervezet vezetőjét 8 év fegyházra, két vádlottat 7 és 6 év fegyházra, hármat 3-3 év, egyet 2 év 6 hónap, négyet pedig 2-2 év börtönre ítéljen.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. április 1.

Gigantikus áfacsalási ügyben emeltek vádat

Szlovákiai élelmiszeripari termékekkel összefüggő, kétmilliárdos áfacsalási ügyben emelt vádat nyolc ember ellen a Fővárosi Főügyészség – tudatta Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleményben hétfőn.
2019. május 15.

Már használható az áfacsalást azonosító uniós eszköz

 Szerdától használják az uniós tagországok illetékes hatóságai a tranzakcióshálózat-elemző (TNA) eszközt, amelynek köszönhetően gyorsabban tudják  azonosítani és felszámolni az áfacsalással összefüggő gyanús tevékenységeket – közölte Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa Brüsszelben szerdán.