Idén 60 ezerrel kevesebb volt az szja egy százalék felajánlás


A NAV adatai szerint az elmúlt évhez képest az idén 60 ezerrel kevesebb adózó ajánlotta fel személyi jövedelemadója (SZJA) 1%-át valamely civil szervezet számára. Bár a korábbi évekhez képest még mindig viszonylag magas az adakozási kedv, a felmérések azt mutatják, hogy bőven van tartalék a rendszerben, de sokakhoz nem jut el az információ a lehetőségről – olvasható az Adó Online-hoz eljuttatott közleményben.

Október 2-án, a civilek számára szervezett hagyományos MFA 1% évadértékelő workshopon mutatták be a Magyar Fundraising Akadémia és a Human Dialog által, a Marketing Resolution kutatócég szakmai közreműködésével készített reprezentatív kutatást. A kutatás arra kereste a választ, hogy milyen tényezők befolyásolják a felajánlási hajlandóságot, és hogyan választanak civil szervezetet az adományozók. Dömötör Károly, a civilek munkáját segítő szervezet operatív vezetője a NAV adataira hivatkozva hangsúlyozta, hogy a jogosultaknak csak kevesebb mint a fele, 37%-a élt idén a lehetőséggel, hogy felajánlja személyi jövedelemadója 1%-át.

Gyenge kommunikáció és az e-SZJA hatása

„A 2017 óta működő e-SZJA rendszer nagymértékben megkönnyítette az adóbevallások benyújtását, ami azt eredményezte, hogy mostanra szinte minden adózó ezen a felületen hagyja jóváa dokumentumot. Már ha kíváncsiak rá, hiszen az adózóknak jóformán nincs semmi tennivalójuk az adóbevallással, ami viszont azt is jelenti, hogy sokan nem foglalkoznak az 1% felajánlásával sem. Az adóbevallás érvényes akkor is, ha az adózó nem rendelkezik az 1%-ról, így sokaknál ez a lépés elmarad” – hívta fel a figyelmet az operatív vezető.

Dömötör Károly elmondta azt is, az egyik legfontosabb tényező, amely meghatározza, hogy valaki felajánlja-e az 1%-ot, a civil szervezetek által nyújtott információ. Azonban kutatásuk szerint a civil szervezetek hirdetései, kampányai nincsenek elég erős hatással az adózók döntéseire.

„Az 1% felajánlást elutasító emberek többsége nem tudja felidézni a civilszervezetek hirdetését, esetleges reklámfilmjét. Csak minden ötödik megkérdezett tudott visszaemlékezni egy civilszervezet hirdetésére az adóbevallási időszak alatt. A hozzájuk eljutott kommunikáció a felajánlásokat befolyásoló tényezők listáján az utolsó előtti helyen áll. A NAV tájékoztató levelei és online felületei sem tudják jelentősen növelni a felajánlások számát, a felajánlók mindössze 5%-a nyilatkozott úgy, hogy az adóhatóság e-mailes emlékeztetője hatására cselekedett” – idézte fel Dömötör Károly.

A Magyar Fundraising Akadémia és a Human Dialog kutatása arra is fényt derített, hogy a felajánlók túlnyomó többsége magasabb iskolai végzettségű, főként Budapesten és annak agglomerációjában él. Ezzel szemben a felajánlást elutasítók körében jellemzően kistelepüléseken élők, alacsony iskolai végzettségűek és fizikai munkások találhatók.

Hogyan javíthatnak a civilszervezetek?

A civilszervezeteknek kulcsszerepük van abban, miként kommunikálják céljaikat és eredményeiket az adózók felé.

„Az átlátható működés, az érintettség érzése és a személyes kapcsolat mind olyan tényezők, amelyek növelik a felajánlási hajlandóságot” – fogalmazott Dömötör Károly. „A kutatási eredmények azt is mutatják, hogy az emberek szeretnének több információt kapni arról, mire fordítják a civilek a felajánlott összegeket. Több mint 60% kifejezetten szeretné tudni, hogy a támogatott szervezet hogyan használja fel a pénzt, illetve milyen terveik vannak a jövőre nézve.”

A kedvezményezett civil szervezet kiválasztásánál kiemelkedően fontos a hűség, a támogatók jelentős része évről évre ugyanazt a szervezetet választja.

„Ennek oka lehet kényelmi szempont, de gyakran az elkötelezettség és a szervezet iránti lojalitás is. Sok esetben az emberek azért döntenek egy adott szervezet mellett, mert személyesen is érintettek lehetnek annak tevékenységében, akár családi, ismerősi vagy lakóhelyi kapcsolatok révén” – emelte ki a Human Dialog operatív vezetője.

A felajánlók többsége – hasonlóan a korábbi évekhez – most is elsősorban a gyermekegészségügyi alapítványokat, állatmenhelyeket részesítette előnyben.

„A támogatásokat begyűjtő Top20-as lista évek óta szinte nem változott, új szervezetek számára kihívás bekerülni a támogatottak körébe, de ez nem lehetetlen. 2023-ban például a Partizán Alapítvány először részesült az 1%-os felajánlásokból, és rögtön a harmadik legmagasabb összeget gyűjtötte, idén pedig már a legtöbbet. A civil szervezetek kiválasztásakor emocionális és racionális tényezők egyaránt szerepet játszanak. A támogatók számára fontos, hogy jó ügyet támogassanak” – tette hozzá Dömötör Károly.

Miért fontos az 1%?

„Sokan még mindig azt hiszik, hogy az ő 1%-uk egy jelentéktelen összeg, pedig idén fejenként átlagosan már 10 ezer forintot ér egy felajánlás. Ez éves szinten több millió forintot is jelenthet egy-egy szervezet számára. A NAV hivatalos adatai szerint 2024-ben csaknem 17 milliárd 300 millió forint folyt be a felajánlásokból, összesen 29.933 civilszervezet számára.”

A Magyar Fundraising Akadémia és a Human Dialog reprezentatív kutatása szerint 52 % azok aránya, akik támogatnák, hogy az 1%-nál magasabb összeget is fel lehessen ajánlani a civil szerveztek részére, 39% pedig, ha lenne arra lehetőség, akár több szervezetet is támogatna. A Human Dialog operatív vezetője ugyanakkor úgy véli, hogy az érintetteknek új stratégiákat kell kidolgozniuk, hogy hatékonyabban szólítsák meg a potenciális támogatókat.

„Az emberekben megvan a jó szándék, de az információhiány miatt gyakran tanácstalanok. Ahhoz, hogy a civilszervezetek elérjék céljaikat, hatékonyabb kommunikációt kell folytatniuk, amelyek emlékeztetik az adózókat a felajánlás lehetőségére és átláthatóbbá kell válniuk, szükséges, hogy jól érthető információkat szolgáltassanak az összegyűlt pénzösszegek felhasználásáról.”


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.
2023. november 1.

Adócsomag 2024: egyszerűbb lesz az egyéni vállalkozóknak 2025-től

A járulékfizetés és a költségelszámolás is jelentősen egyszerűsödik az egyéni vállalkozók számára 2025-től. A kormány kezeli az amerikai-magyar kettős adóztatásról szóló egyezmény megszűnésével előálló helyzetet, adómentessé teszi a lottóötöst, és kevésbé izgalmassá a NAV feketelistáit. Benyújtotta a kabinet idei második adócsomagját az Országgyűlésnek.
2023. szeptember 15.

Civil 1 százalék: csaknem dőlt a pénz a civilekhez

26 százalékkal több adózó összesen 15 milliárd forintot juttatott civil szervezeteknek 2022-es személyi jövedelemadójából. A nyertes a Partizán, amely most először gyűjtve a harmadik leginkább támogatott szervezet lett – olvasható a NIOK elemzésében, amely az szja-felajánlások pénteken megjelent adatsorát értékeli..