Illegális dohánygyárat számolt fel a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ipari mennyiségben gyártott, 25 millió forint értékű vágott és szárított dohányárut találtak az egyik szabolcsi településen illegálisan működő dohányüzemben a NAV pénzügyi nyomozói – közölte a hatóság észak-magyarországi igazgatóságának sajtóreferense.

Kovács Dorina elmondta, a NAV tizenkét helyszínen tartott házkutatásokat, az egyik címen házi készítésű vágógéppel, mérlegekkel és csomagolóeszközökkel felszerelt dohányüzemet, egy másik helyszínen pedig a vágott dohány cigarettahüvelyekbe töltésére szolgáló gépet foglaltak le.

A razzia során összesen 32 ezer szál házilag töltött cigaretta, ötszáz kilogramm vágott dohány, valamint másfél tonna vágásra előkészített szárított leveles dohány került elő. Emellett a nyomozók rábukkantak hatvan liter azonosítatlan eredetű pálinkára és ezerkétszáz doboz zárjegy nélküli külföldi cigarettára is – ismertette a sajtóreferens.

A tetten ért elkövetők a külföldről vásárolt szárított dohánylevelet házi technikákkal, de ipari mennyiségben aprították és csomagolták, majd Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében árusították.

A 25 millió forint értékű dohányterméket és az előállításhoz használt eszközöket lefoglalták, a gyanúsítottaknál talált ötmillió forint készpénzt az okozott adóhiány megtérülésére vagyonbiztosítás alá vették. A nyomozók hét embert jövedéki termékre elkövetett költségvetési csalás és orgazdaság miatt gyanúsítottként hallgattak ki – közölte Kovács Dorina.

A sajtóreferens hozzátette, az elkövetőket a bűnszövetségben elkövetett bűncselekmények miatt akár tíz évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 22.

Csoportos társaságiadó-alany veszteségének leírása

„X” és „Y” társaság 2020 óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek. A 2021–2023-as adóévekben a csoport tagjainak adóalapja negatív volt, tehát csoportszintű veszteség keletkezett. Az „X” és „Y” társaságok tulajdonosi háttere 2024-ben megváltozott, felvásárolta őket „Z” társaság. A „Z” társasággal mint a szavazati jogok 100 százalékát gyakorló adózóval mindként cég kapcsolt vállalkozási viszonyban áll, sőt, a feltételek ahhoz is adottak, hogy „Z” társaság 2025-től csatlakozzon a csoportos társaságiadó-alanyhoz. Kérdésként merült fel, hogy ha „Z” társaság belép a csoportba, akkor a belépését megelőzően keletkezett, még fel nem használt csoportszintű veszteség leírására ő is jogosult lesz-e.