Illegális dohánytermelőkre csapott le a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Regisztrált dohánytermelő tagja is volt annak az illegális dohánykereskedelemmel foglalkozó bűnszövetségnek, amit a napokban számolt fel a NAV. Az elkövetők tavaly több mint 8 tonna, összesen 800 ezer doboz cigaretta megtöltésére elegendő fogyasztási dohányt állítottak elő és értékesítettek, 327 millió forint kárt okozva a költségvetésnek.

A bűnbanda tagjai a hazai regisztrált dohánytermelőtől, illegálisan szerezték be az alapanyagot, amit saját gépeiken dolgoztak fel, és az így előállított fogyasztási dohányt adták tovább áfa és jövedéki adó fizetése nélkül.

A hálózat felszámolására szervezett akcióban a NAV észak-alföldi nyomozói és járőrei 12 helyszínen csaptak le egyszerre. Az átkutatott ingatlanokban összesen három dohányvágó és egy dohányrázó gépet, továbbá a karbantartásához szükséges 20 hengert és 500 „fésűt” foglaltak le, valamint 31 millió forint értékben kerültek bűnügyi zár alá a dohánytermelő mezőgazdasági gépei, illetve ingatlanjai.

A nyomozók összesen hét személyt állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hármat – köztük a regisztrált dohánytermelőt – le is tartóztattak. A NAV bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz, az elkövetők akár tíz év szabadságvesztésre, valamint akár több száz milliós jövedéki bírságra is számíthatnak.

A tapasztalatok szerint a hazai termőterületekről is egyre nagyobb mennyiségű dohány kerül az illegális piacra. Ez a trend jól látszik a már felderített bűncselekmények elkövetési módjaiból, és erre utal a hazai regisztrált dohánytermelők legális értékesítésének csökkenő volumene is. Nem véletlen tehát, hogy a NAV célkeresztjébe kerültek a Magyarországon megtermelt dohánnyal kapcsolatos visszaélések.

(nav.gov.hu)


Kapcsolódó cikkek

2020. szeptember 28.

35 kilogramm dohányra csapott le a NAV

Több ezer szál cigaretta előállítására elegendő fogyasztási dohányt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai egy autóban.