Kata változás: az érdekképviseletek észszerűbb szabályozást javasolnak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az érdekképviseletek a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) egyes szabályainak ésszerűbbé tételét, továbbá új adónem bevezetését, és az áfamentesség bevételi határának megemelését javasolják.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) közleményében az új kata egyes részszabályainak ésszerűbbé tétele mellett az adónemből kiesők számára új adónemet javasol, valamint a szeptemberi határidő helyett január 1-jei bevezetést szorgalmaz. Megfontolásra javasolják, hogy az 50 ezer forintos havi adótétel mellett legyen 100 ezer forintos, választható adótétel a magasabb TB-ellátás érdekében, és hogy a katások eseti jelleggel üzleti ügyfeleket is kiszolgálhassanak.

A BKIK továbbá javasolja azt is, hogy a kormány kezdeményezzen tárgyalásokat az Európai Unióval a jelenleg 12 millió forintos alanyi áfamentesség felső határának 18 millió forintra emeléséről, hogy a megemelkedő kata határ ténylegesen kihasználható legyen.

Átütemezést sürgetnek

Az IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért érdekképviselet közleményében a kata kivezetésének átütemezését sürgeti, továbbá javasolja az atipikus foglalkoztatási formákra is alkalmazható rugalmas adózási módot.

Közleményében az IVSZ arra hívja fel a figyelmet, hogy az egyszerűsített adózás lehetőségének szűkítése a digitális munkaerő elvándorlását okozza. A szövetség az informatikai szakemberek tömeges elvándorlásának megakadályozása érdekében új adónemet javasol a kata átalakítása kapcsán.

Az IVSZ szerint szükség van egy olyan adónemre is, amely egyszerű szabályok mentén stabil és kiszámítható, alacsony belépési küszöb mellett támogatja az atipikus munkavégzést.

Dátumkitolás, adóemelés

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elsietettnek, a kisadózókra nézve méltatlannak tartja a kata módosításáról szóló törvényjavaslatot, és további egyeztetéseket javasol az érintettekkel. Ez magába foglalja az esetleges kivezetés dátumának kitolását és az érintett kisvállalkozói kör további jogszerű és mérsékelt adózási lehetőségének megteremtését, beleértve az adóteher növekedését is.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).