Kávét utaztattak Szlovákia és Magyarország között az áfacsalók


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntettével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy bűnbanda tagjait, mert egy teherautónyi kávét utaztattak Szlovákia és Magyarország között, majd a termék áfáját jogosulatlanul visszaigényelték.

A vádirat szerint a 2017-ben és 2018-ban működő bandát kifejezetten azért hozták létre a szervezői, hogy mesterséges ügyletek révén jogellenesen igényeljenek vissza adót. Ennek során a szervezethez tartozó szlovákiai cégtől egy teherautónyi kávét hoztak be Magyarországra, majd azt papíron többször eladták az országon belül, végül ismét kiszállították Szlovákiába az eredeti eladóhoz – közölte Martossy György, a főügyészség megbízott vezetője.

„A láncolatban az utolsó magyarországi cég realizálta a hasznot, azaz a saját adóbevallásában az általános forgalmi adót levonásba helyezte, illetve többször visszaigényelte” – olvasható a közleményben.

A „körhintacsalásnak” is nevezett bűncselekményben budapesti és szabolcsi cégek voltak érintettek. Két szabolcsi cég – amelyek ügyvezetője ugyanaz – összesen 166 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek, míg a többi budapesti cég összesen 106 millió forinttal csökkentette az állam bevételeit.

Az ügyészség a vádiratban a bűnszervezet vezetőire 7-9 év fegyházbüntetést, míg a bűncselekmény révén gazdagodó cégekkel szemben vagyonelkobzást és pénzbírságot indítványozott.


Kapcsolódó cikkek

2023. október 3.

Uniós biztosjelölt: meg kell fontolni a kerozinadó és a fosszilis üzemanyagadó bevezetését

Mivel az Európai Uniónak vezető szerepet kell vállalnia a környezetvédelem területén, meg kell fontolnia a repülőgépek üzemanyagának megadóztatását, azaz a kerozinadó, illetve a fosszilis üzemanyagadó, azaz a karbonadó bevetésének lehetőségeit – jelentette ki Wopke Hoekstra holland külügyminiszter, új uniós biztosjelölt Strasbourgban, az Európai Parlament környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági bizottságának (ENVI) meghallgatásán hétfőn.

2023. október 2.

Könnyebb lesz a KKV-k élete

Az ETAF (European Tax Adviser Federation) tájékoztatása szerint az Európai Bizottság 2023. szeptember 12-én elfogadott egy jelentős mérföldkőnek számító KKV javaslatcsomagot az EU-ban működő határon átnyúló mikro-, kis- és középvállalatok támogatására, mely az adózással kapcsolatos adminisztratív kötelezettségek drasztikus könnyítésére irányul – hívta fel a figyelmet a Niveus Consulting Group.