Kevesebb műanyag, élhetőbb világ – avagy amit környezetvédelmi termékdíj változásai kapcsán tudni kell
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Cikkünkben az egyes műanyagtermékek környezetre gyakorolt hatásának csökkentéséről szóló 2019/904 európai parlamenti és tanácsi irányelv (SUP – single use plastics – irányelv) 2021. július 3-ától alkalmazandó rendelkezéseit, valamint az egyes egyszer használatos műanyagok felhasználásának visszaszorítását célzó hazai jogszabályváltozásokat mutatjuk be.
Az életterünk megóvásáért – a felhalmozódó hulladékok negatív hatásainak csökkentése, megelőzése érdekében – fokozott intézkedésekre van szükség. Ezt szolgálja a környezetünkre és az emberi egészségre kiemelten veszélyes egyszer használatos műanyagok felhasználásának, az azokból keletkező hulladék mennyiségének a visszaszorítása, valamint a fenntartható, újrahasznosítható termékek alkalmazásának előtérbe helyezése, amit a környezetvédelmi termékdíj is igyekszik ösztönözni.
Cikkünkben az egyes műanyagtermékek környezetre gyakorolt hatásának csökkentéséről szóló 2019/904 európai parlamenti és tanácsi irányelv (SUP – single use plastics – irányelv) 2021. július 3-ától alkalmazandó rendelkezéseit, valamint az egyes egyszer használatos műanyagok felhasználásának visszaszorítását célzó hazai jogszabályváltozásokat mutatjuk be.
- SUP irányelv tagállamok által alkalmazandó rendelkezései
A SUP irányelv egyes egyszer használatos, valamint oxidatív úton lebomló műanyagból készült, avagy azt tartalmazó termékekre állapít meg korlátozó rendelkezéseket, forgalmazással és hulladékgazdálkodással összefüggő szabályokat, amelyeknek az átültetését is előírja a tagállamoknak.
Egyszer használatos az a termék, amely teljes egészében vagy részben műanyagból készült és amelyet nem arra szántak, hogy a gyártóhoz visszajuttatva élettartama alatt többször vagy több körben újratölthető, illetve eredeti rendeltetésének megfelelő célra újrahasznosítható legyen.
Fogyasztás csökkentése
A tagállamoknak 2021. július 3-áig olyan intézkedéseket kell kimunkálniuk, amelyekkel az alábbi egyszer használatos műanyagok fogyasztásában mérhető és tartós mennyiségi csökkenést érnek el 2026-ra, a 2022-es adatokhoz képest:
- italtartó poharak és azok teteje, fedele,
- ételtároló edények (ideértve a gyorsételekhez, egyéb készételekhez használt edényeket is) amelyek olyan ételek tárolására szolgálnak, amik azonnal fogyaszthatók fogyasztásuk általában edényből történik.
Forgalomba hozatali korlátozások
A tagállamoknak az irányelv rendelkezései alapján meg kell tiltaniuk az alábbi egyszer használatos műanyagtermékek forgalomba hozatalát:
- fültisztító pálcikák,
- evőeszközök,
- tányérok,
- szívószálak,
- italkeverő pálcikák,
- léggömbhöz rögzítendő és azokat tartó pálcák,
- habosított polisztirolból készült, az előzőekben ismertetett ételtároló edények (például hőtartó ételtároló edény),
- habosított polisztirolból készült italtárolók és italtartó poharak (például hőtartó pohár).
Jelölési követelmények
A SUP irányelv és a végrehajtási rendelete szerint egyes egyszer használatos műanyagterméken szembetűnő, tisztán olvasható és eltávolíthatatlan jelölést kell alkalmazni, amely a fogyasztót tájékoztatja:
- a termékre vonatkozó megfelelő hulladékgazdálkodási lehetőségekről, és
- a műanyagok jelenlétéről a termékben, illetve azok környezetre gyakorolt negatív hatásairól.
A fentiek szerinti jelölést kell alkalmazni például az egészségügyi betétek, az előre megnedvesített kozmetikai és háztartási törlőkendők, a szűrővel ellátott dohánytermékek fogyasztói vagy gyűjtőcsomagolásán és az italpoharakon is.
Szankciók
A tagállamoknak a SUP irányelv alapján elfogadott nemzeti rendelkezések megsértése esetén alkalmazandó – hatékony, arányos, visszatartó erejű – szankciókra vonatkozó szabályokat kell megalkotniuk, melyekről 2021. július 3-ig (aztán a későbbiekben azok módosításáról is folyamatosan) a Bizottságot tájékoztatják.
Az irányelvi szabályozás alapján a következő hazai változásokkal kell számolnunk a szabályozásban.
A cikk folytatásában az egyszer használatos műanyagtermékek felhasználásának visszaszorítását célzó hazai jogszabályváltozásokról olvashat.
A cikk szerzője Ágoston Krisztián (LeitnerLeitner Tax Kft.), vám, jövedék, szektorspecifikus adó szakértője; a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központjának oktatója.
