Kevesen kérik vissza a regadót


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kamatokkal együtt eddig több mint négymilliárd forint regisztrációs adót utaltak vissza. Azok, akik az uniós csatlakozás és 2005 vége között hoztak be használt autót, augusztus közepéig igényelhetik vissza a közteher egy részét.

Már csak augusztus tizenötödikéig igényelhető vissza a regisztrációs adó (regadó) egy része. Július közepéig mintegy 24 ezren nyújtottak be visszaigénylési kérelmet – mondta el érdeklődésünkre Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője. Ebből jogerősen 17 443-at bíráltak el, s 473 kérelmet utasítottak el. S 16 970 igénylő esetében született már jogerős döntés a kamatokkal együtt mintegy 4,1 milliárd forint visszautalásáról.

Pedig az előzetes becslések szerint a regisztrációs adót 73 ezer használt autóra vagy motorkerékpárra lehetne részben visszakapni, összesen nyolc-tízmilliárd forint értékben. Ezért a vámhatóság az utolsó hetekben felkészül egy esetleges nagyobb rohamra.

Azok jogosultak az adó részleges visszatérítésére, akik 2004. május 1. és 2005. december 31. között használt gépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, s megfizették utána a regisztrációs adót. A kérelmezőknek bizonyítaniuk kell, hogy be is fizették azt az adót, amelynek egy részét most visszakérik. Könnyebb a dolguk azoknak, akik nem kereskedőtől vettek, hanem saját maguknak hoztak be autót, hiszen ahhoz, hogy rendszámot kaphassanak, be kellett fizetniük az adót. De ez esetben sem biztos, hogy az autó tulajdonosa évekig őrizgette a számlát.
Nehezebb a helyzete azoknak, akik kereskedőtől vettek külföldről behozott használt autót. Nekik ugyanis egy olyan számviteli bizonylatot is kell beküldeniük, amely tételesen tartalmazza a regisztrációs adó összegét, amelyet a kereskedő áthárította rájuk.

Csakhogy akkoriban számos kereskedő nem különítette el a számviteli okmányokon a vevőre terhelt regisztrációs adót. Ezért most azok, akik egyáltalán megtalálják régi számlájukat, követelhetik a kereskedőtől, hogy sztornózza azt, és állítson ki részletes újat.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. október 22.

Csoportos társaságiadó-alany veszteségének leírása

„X” és „Y” társaság 2020 óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek. A 2021–2023-as adóévekben a csoport tagjainak adóalapja negatív volt, tehát csoportszintű veszteség keletkezett. Az „X” és „Y” társaságok tulajdonosi háttere 2024-ben megváltozott, felvásárolta őket „Z” társaság. A „Z” társasággal mint a szavazati jogok 100 százalékát gyakorló adózóval mindként cég kapcsolt vállalkozási viszonyban áll, sőt, a feltételek ahhoz is adottak, hogy „Z” társaság 2025-től csatlakozzon a csoportos társaságiadó-alanyhoz. Kérdésként merült fel, hogy ha „Z” társaság belép a csoportba, akkor a belépését megelőzően keletkezett, még fel nem használt csoportszintű veszteség leírására ő is jogosult lesz-e.