Kommunikációban javulhatna a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nagyadózók négyötöde szerint a revíziók célja nem a jogkövető magatartás ellenőrzése, hanem adóhiány megállapítása, és mindössze ötödük elégedett a NAV általános tájékoztatási gyakorlatával. A NAV szakmai felkészültségével és jogorvoslati lehetőségeivel viszont elégedett ez az adózói kör. A Nemzeti Adókonzultáción elhangzott kritikák és javaslatok közül szemezgetünk.


A NAV működésének megítéléséról beszélt a Nemzeti Adókonzultáción elhangzott előadásában Heinczinger Róbert, az EY Magyarország partnere cége saját, reprezentatív felmérése alapján.

A nagyvállalati döntéshozók véleményét tükröző kutatás adatai szerint igazi sikertörténet az adó- és a vámigazgatóság integrálása, míg az adóhatóság tevékenységében a legrosszabbra a tájékoztatás és a bírságolás gyakorlatát értékelték a megkérdezettek.

Heinczinger Róbert előadásából kiderült: a nagyadózók nagyra értékelték a Kiemelt Adózók Igazgatóságnak tevékenységét, mert a szakosodott revizorokkal könnyebb volt együttműködni, mint a regionális igazgatóságokhoz tartozó kollégáikkal. A megkérdezett döntéshozók 78 százaléka úgy vélte, hogy egy adóellenőrzés nagyon komoly többletkapacitásokat igényel munkatársai részéről, míg 79 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy a revíziók célja nem a jogkövető magatartás ellenőrzése, hanem adóhiány megállapítása.

A NAV döntéseivel szemben igénybe vehető jogorvoslati lehetőségekkel viszont a többség elégedett: az ügyfelek 65 százaléka vesz igénybe jogorvoslatot, míg 89 százalékuk elégedett a jogorvoslati lehetőségekkel. Szintén jelentős pozitívum, hogy a NAV szakmai felkészültségét a válaszadók 77 százaléka „inkább jónak” minősítette, árnyalja az ítéletet ugyanakkor, hogy az önkormányzati adóhatóságok felkészültségéről már sokkal kedvezőtlenebb a kép.

Az adórendszer számos eleme a nagyadózók szerint nem egyértelmű: a NAV állásfoglalásai a megkérdezettek 63 százalékának adnak csak bizonyosságot egy adott ügyben, míg a válaszadók 62 százaléka úgy vélte, hogy van olyan bizonytalanság az adórendszerben, amelyet az Art. alapján nem lehet csökkenteni. A NAV általános tájékoztatási gyakorlatával mindössze az adózók 18 százaléka volt elégedett.

Most a megkérdezett döntéshozók 20 százaléka találja ügyfélközpontúnak a NAV-ot, viszont 77 százalékuk szerint a NAV-val szembeni bizalom növekedése javítana Magyarország versenyképességén.

A felmérésből kiderült: a cégek partnerek lennének egy olyan fórum kialakításában, ahol az adóhatóságnak feltárhatnák az általuk vélelmezett adócsalásokat.

 

A cégek képzett és alkalmazkodóképes munkaerőt, valamint stabil, érthető adórendszert várnak el tevékenységükhöz megfelelő gazdasági környezetként – ezt már Lőcsei Tamás, a PwC Magyarország partnere mondta cége tavaly végzett vezérigazgatói felmérésének eredményeit idézve.

Ennek szellemében több konkrét javaslatot is tett a szakember, aki szerint a vállalatok saját képzéseit akár 50 százalékos adókedvezménnyel is támogathatná az adórendszer. Javasolta ezen túl a nem egyértelmű jogszabályi előírások – a reklámadót hozta példának – egyértelműsítését, a régi szabályok új tartalommal való feltöltését, az azonos alapra számolt különböző adónemek és járulékok összevonását és a szektorális különadók kivezetését.

Lőcsei Tamás úgy vélte, hogy az áfacsalások elleni adóhatósági fellépés során a NAV könnyen megtalálja azokat a cégeket, amelyek – bár a lánc tagjai – nem követtek el áfacsalást és nem képesek gyorsan felszívódni; beszállítói kapcsolataik értékelésénél esetükben korántsem egyértelmű a kellő körültekintés kötelezettségének mibenléte. E mellett viszont az áfa-visszaigénylés esetleges felfüggesztése aránytalanul nagy teher számukra, ami összességében a magyar gazdaság általános kockázataként is megjelenik. A szakértő szerint az adózói minősítések nyilvánossá tétele és a rendszeres konzultáció jelentheti a probléma megoldását.

Az ügyfélbarátság és a hatékonyság növelésének jegyében Herich György, a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesülete elnöke azt javasolta a Nemzeti Adókonzultáció egyik kerekasztal-beszélgetésén, hogy érdemes volna az önellenőrzés szerepét növelni. Kisebb kaliberű ügyeknél a NAV önellenőrzésre szólíthatná az adózót, miközben a hatóság a nagy ügyekkel intenzívebben foglalkozhatna – javasolta az adószakértő.

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.