Árfolyam az áfában (XIII. rész)
A cikksorozat következő részében a számlán feltüntetett adó forintosításához, valamint a meghatalmazotti számlázás, önszámlázás esetén alkalmazandó árfolyamról lesz szó.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Három évig nem lesz adóemelés Oroszországban – jelentette ki Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter egy pénteki moszkvai szaktanácskozáson.
Sziluanov elmondta, hogy hároméves költségvetést készít elő, amely konzervatív előrejelzéseken alapul.
„Semmiképpen nem érdemes a terveket az olajár vagy a szolgáltatásaink iránti kereslet növekedésére alapozni” – hangoztatta a miniszter, rámutatva, hogy az előző évek büdzséin éreztette hatását az indokolatlan optimizmus.
Rámutatott hogy a világgazdaság fejlődési üteme lassul, és ha Oroszország a derülátó prognózisokból indul ki, végül talán azzal kell majd szembesülnie, hogy a tervek eltúlzottak voltak és a költségvetésnek nincsenek eszközei.
A pénzügyminiszter javaslatot készített elő, amelynek értelmében tartalékalapokba helyezik az olajbevételek egy részét, hordónként számítva a 40 dollár fölötti többletbevételt.
Sziluanov elmondta: az általa irányított tárca 2018-tól egy új, felhalmozó nyugdíjrendszer bevezetését tervezi.
A csütörtöki 1,25 milliárd dolláros eurókötvény-kibocsátással kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az orosz értékpapírt a külföldi befektetők „úgy szétkapkodták, mint a forró pirogot”.
(MTI)
A cikksorozat következő részében a számlán feltüntetett adó forintosításához, valamint a meghatalmazotti számlázás, önszámlázás esetén alkalmazandó árfolyamról lesz szó.
Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több, mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot kriptovalutában, készpénzben, ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben halmozták fel. A nagyszabású akció során egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és Bevetési Igazgatóság járőrei. A gyanúsítottak elfogása mellett a bűnös úton szerzett vagyontárgyakat is lefoglalták, továbbá 450 millió forint értékben zároltak ingatlant.
Cikkünk második részében a kutatás-fejlesztési tevékenység adókedvezménye érvényesítésének feltételeit vizsgáljuk meg.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!