Közeledő SZJA-bevallás és Valentin-napi ellenőrzések | NAV-Figyelő 6. hét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hamarosan elkészülnek az SZJA bevallástervezetek, uniós jogszabályváltozások miatt módosul a jövedéki szabályozás, továbbá egyéb adózási tájékoztatók találhatók a NAV-Figyelő eheti számában, amit az Accace Hungary adómenedzsere állított össze.

Hamarosan elkészülnek az SZJA bevallásterv

Az adóhatóság ismét arról tájékoztat, hogy akinek nincs KAÜ-azonosítója (például ügyfélkapu-hozzáférése), az adóbevallási tervezetének postázását március 16-án éjfélig kérheti, akár SMS-ben is. Az elkészült tervezeteket a NAV tértivevényesen május 2-áig küldi el postán az igénylőknek.

A magánszemély a munkáltatóktól, kifizetőktől 2023. január 31-ig megkapott összesített igazolásokat (22M30 jelű dokumentum) a NAV által elkészített bevallási tervezet adatainak ellenőrzéséhez, illetve a 22SZJA bevallás elkészítéséhez felhasználhatja.

Azoknak, akik a kapott tervezet adataival egyetértenek, és nem kell azt kiegészíteniük egyéb olyan adattal, amely az adókötelezettséget érinti, nem kell tenniük semmit – az egyéni vállalkozókat, az áfás magánszemélyeket és a mezőgazdasági őstermelőket kivéve, – ugyanis a tervezetből 2023. május 22-ei hatállyal automatikusan bevallás lesz.

Hirdetés


Töltse le ingyenesen „
A 2022. évi őszi adóváltozások” című 3 részes összefoglaló írást!Szerezzen első kézből, a Pénzügyminisztérium szakembereitől információt a 2023. január 1-jén életbe lépett adóváltozásokkal kapcsolatban.Regisztráljon, és azonnal érkezik az anyag első része!

Azoknak viszont, akik szereztek tavaly olyan jövedelmet (például ingatlan-bérbeadásból származó jövedelem), amelyről az adóhatóság nem tud, vagy jogosultak olyan kedvezményre – négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye, 25 év alattiak kedvezménye, betegségek után járó személyi kedvezmény, első házasok kedvezménye, családi kedvezmény –, amit év közben nem érvényesítettek és ezt most a bevallásban egy összegben igényelnék vissza, a bevallási tervezetet maguknak kell módosítaniuk a rendelkezésükre álló igazolásaik alapján, vagy önállóan kell a bevallást az elejétől elkészíteniük május 22-éig.

A kedvezményre vonatkozó igazolásokat nem kell beküldeni a NAV-hoz (mint például személyi kedvezmény vagy a magzatra érvényesíthető családi kedvezmény esetén az orvosi igazolást, illetve az első házasok kedvezményéhez a házassági anyakönyvi kivonatot), azt a magánszemélyeknek kell megőrizniük az elévülési idő végéig.

Uniós jogszabályváltozások miatt módosul a jövedéki szabályozás

A NAV arról tájékoztat, hogy egyes, EU-s változások miatt a hazai jövedéki adószabályok is változnak 2023. február 13-ától.

A közlemény alapján a legfontosabb újdonság a vállalatok közötti (B2B) árumozgások szállításakor alkalmazott okmányok digitalizációja. 2023. február 13-tól szabad forgalomba bocsátott jövedéki termék másik tagállamba, kereskedelmi céllal kizárólag elektronikus egyszerűsített kísérőokmánnyal, vagyis e-EKO-val lesz szállítható. Az adózott jövedéki termék belföldi szállításakor továbbra is szállítólevelet kell alkalmazni.

Az új EU-szabályozással összhangban a jelenlegi jövedéki engedélytípusok kiegészülnek az adózott tevékenységeket azonosító engedélyszámok hozzárendelésével. Az érintett engedélyeket, okmányokat a NAV automatikusan kiegészíti.

A fentieken túl a NAV-figyelőben IDE kattintva részletesen olvashat további elérhető információs füzetekről és az eheti adótraffipax helyszínekről is.

A cikk szerzője, Kertész Gábor az Accace Hungary adómenedzsere. Az Accace az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.