Közzétették a bővített bértámogatás érintett ágazatainak listáját Koronavírus

A katás vállalkozások és az egyéni vállalkozók is mentesülnek a kata, illetve a szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettsége alól márciusban.

Közzétette a kormány, mely ágazatok kapnak segítséget a bővített bértámogatás révén. A tájékoztatóban azt írták: a kormány a bértámogatás kiterjesztésével jelentős támogatást nyújt a bezárás által érintett gazdasági ágazatok szereplőinek. “Továbbra is alapelvünk az, hogy egyetlen magyar vállalkozást sem hagyhatunk az út szélén” – fogalmaztak, hozzátéve: a cél az, hogy a járvány alatt is megvédjenek minden magyar munkahelyet.

Az új szabályok értelmében az érintett ágazatok március hónapra vehetik igénybe a bértámogatást. Az érintett tevékenységet végzőknek márciusban nem kell bérleti díjat fizetniük az állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok esetében. A már megfizetett bérleti díjakat március 16-ig vissza kell fizetni.

A rendelet részletesen meghatározza azokat a tevékenységi köröket, amelyekre ez a támogatási forma vonatkozik.

Az érintett tevékenységi körök: iparcikk jellegű bolti vegyes kiskereskedelem; audio-, videoberendezés kiskereskedelme; textil-kiskereskedelem; villamos háztartási készülék kiskereskedelme; bútor, világítási eszköz, egyéb háztartási cikk kiskereskedelme; könyv-kiskereskedelem; papír-, írószer-, irodaszer- és nyomtatvány-kiskereskedelem; zene, videofelvétel kiskereskedelme; sportszer-kiskereskedelem; játék-kiskereskedelem; ruházat-kiskereskedelem; lábbeli-, bőráru-kiskereskedelem; óra-, ékszer-kiskereskedelem; egyéb m.n.s. (máshová nem sorolt) új áru kiskereskedelme (kivéve az optikai és mezőgazdasági tevékenység); használtcikk bolti kiskereskedelme; szabadidős, sporteszköz kölcsönzése; videokazetta, lemez kölcsönzése; egyéb személyi használatú háztartási cikk kölcsönzése (kivéve építési és szerelési munkához kapcsolódó cikk kölcsönzése); egyéb foglalás; szerencsejáték, fogadás, kivéve a totózó és lottózó; szórakoztatóelektronikai cikk javítása; lábbeli, egyéb bőráru javítása; bútor, lakberendezési tárgy javítása; óra-, ékszerjavítás; egyéb személyi, háztartási cikk javítása (kivéve kerékpár javítása); fodrászat, szépségápolás; m.n.s. (máshová nem sorolt) egyéb személyi szolgáltatás; dísznövény, vetőmag, műtrágya, hobbiállat-eledel kiskereskedelme; oktatási intézményben működő vállalkozások esetén egyéb vendéglátás, járművezetés-oktatás; m. s. s. (máshová nem sorolt) egyéb oktatás; oktatást kiegészítő.

A kormányrendelet egy további fontos rendelkezése, hogy a kata szerint adózó vállalkozások és vállalkozók, valamint a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti egyéni vállalkozók is mentesülnek a kata, illetve a szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettsége alól – közölték.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek:


Lezárási szabályok: megjelent a rendelet a részletekkel
2021. március 5.

Lezárási szabályok: megjelent a rendelet a részletekkel

Továbbra is megengedett az éttermi ételelvitel, nyitva lehetnek a bankok, a lottózók, a járműszervizek, s még egy sor más üzlet és szolgáltató. Maszkot csak egyéni szabadidős sporttevékenység során nem kötelező viselni közterületen.