KT: elhúzódó vita a növekedésről


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Költségvetési Tanácsnak (KT) elhúzódó vitája van a gazdasági növekedés 2012-2013-as várható számairól a nemzetgazdasági tárcával, emiatt tett fel többek között kérdéseket a jövő évi büdzséhez kapcsolódóan a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM) a KT – mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke kedden az M1 Az este című műsorában. A legtöbb kérdés az adóbeszedés hatékonyságához kapcsolódik, amelytől 150-160 milliárdos pluszbevételt vár az NGM.


A KT elnöke a műsorban elmondta: júliusban már a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban adott kiegészítő válaszokat a nemzetgazdasági tárca, a kiadási oldalt illetően a válaszok megnyugtatóak voltak, de a bevételek megalapozottságát, a plusz bevételek kérdését, illetve a gazdasági prognózist illetően újabb kérdések merültek fel a KT részéről, amelyekre a választ szeptember közepére, illetve második felére ígéri a nemzetgazdasági tárca.

Az NGM-hez intézett kérdések egy része az adóbeszedés hatékonyságának kérdésköréhez kapcsolódik, ahhoz, hogy a beszedés hatékonyságának javításától várt 150-160 milliárd forint többlet-adóbevételt milyen eszközökkel biztosíthatja az adóhivatal, másrészt a gazdasági növekedés ez évi, illetve jövő évi várható számairól tett fel kérdéseket a KT.

Az adóbeszedés hatékonyságának kérdésköre többször szóba került a tv-műsor során, Kovács Árpád ezzel kapcsolatban elmondta: a jövő évi büdzsé úgy számol, hogy 150-160 milliárd forint többletpénz folyhat be ennek révén, pedig 2011-ben egész évben mintegy 38-40 milliárd forintos javulást lehetett elérni. Önmagában a 150-160 milliárd nem nagy összeg, hiszen ez a teljes adóbevételhez, vagy a kintlévőségekhez képest 5-6 százalékos „nagyságrendű”, de mégis a 2011-es hatékonyság-javulással elért plusz adóbevétel négyszerese, miközben a gazdaság teljesítményének visszaesése várható 2012-ben.

Az elemzők szerint jó esetben is csupán 0 százalék körüli gazdasági bővülés várható 2012-ben, de nem zárható ki, hogy ennél rosszabbul alakulnak a gazdasági folyamatok, ami hatással lesz a 2013-as büdzsére is.
A jövő évi költségvetés kiadási oldalán a 300 milliárd forintos kiadásra, (ami a munkahelyvédelmi program végrehajtásához szükséges), részben fedezetet jelent a Magyar Nemzeti Bankra kivetett tranzakciós adó, ennek bevezetésére most már törvény van, és időlegesen megnyugtató válasz az is, hogy az MNB így előálló veszteségét 2014-re tolják át – magyarázta a KT elnöke.

Bár olyan döntés is lehet, hogy ezt az adót a jegybank továbbhárítja a hazai pénzforgalom szereplőire, ami viszont a gazdasági növekedést tekintve újabb áldozatot jelent majd. Megjegyezte: bár a költségvetésben eddig nem számoltak az IMF-fel tervezett hitellel, a piaci szereplők már beárazták az IMF-hitel pozitív hatásait.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 15.

NAV: október 21. a turizmusfejlesztési hozzájárulás befizetési határideje

Október 21. a turizmusfejlesztési hozzájárulás befizetési határideje, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) levélben értesíti azokat, akik az online számlaadataik, az online pénztárgépadataik és a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnak (NTAK) küldött adatok alapján érintettek lehetnek – közölte a NAV hétfőn.

2024. október 15.

A közvetett adózás rendszere Mauritiuson (1. rész)

Mauritius gazdasági fejlődése sikertörténet: az ország függetlensége elnyerése óta mezőgazdasági országból diverzifikált gazdasággá fejlődött, ahol fejlett az idegenforgalom, a textilipar, és a pénzügyi szektor is. Az áfa bevezetésére 1998-ban került sor, amely a korábbi értékesítés típusú adózást váltotta fel. Következzenek az érdekes részletek.

2024. október 14.

A figyelem középpontjában az ÁFA

A Niveus Consulting Group a NAV elmúlt 4 évének aktivitását vizsgálta meg. Az adatokból kiolvasható, hogy 2020-2023 között fokozatosan egyre több adót szedtek be, a legtöbbet vizsgált adónem minden egyes évben az ÁFA, valamint megállapították azt, hogy a feltárt jogsértések közül a legnagyobb arányban az iparjogvédelmi csalások fordultak elő – összegzi a Niveus Consulting Group a NAV adatai alapján.