Kúria ítélet a leggyakoribb transzferár módszer kapcsán
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az adóhatóság már nem csak a transzferár dokumentáció meglétét, hanem annak tartalmát is egyre alaposabban vizsgálja. Ezért a vállalatoknak is érdemes hangsúlyt helyezniük arra, hogy felülvizsgálják transzferárazási gyakorlataikat, amelyben a transzferárhoz kapcsolódó kúria ítéletek és NAV iránymutatások is segítséget jelenthetnek.
A transzferárazási gyakorlat kapcsán néhány ügyben a Kúria is iránymutatást ad ítéletével. Legutóbb* a leggyakrabban alkalmazott ügyleti nettó nyereségen alapuló transzferárazási módszerrel („TNMM”) kapcsolatban tartalmaz észrevételeket a Kúria döntése.
A transzferárazás és a vállalati jövedelmezőség kapcsolata
Ezen transzferárazási módszer gyakori alkalmazásának oka, hogy megfelelő összehasonlító ár közvetlen forrásból nem áll rendelkezésre. Ilyenkor egy jövedelmezőségi oldalról közelítő transzferár módszer jelent megoldást a társaságok számára. Ez a transzferárazási módszer lényege, hogy nem az egyes ügyletek egységárait hasonlítja össze egymással, hanem azt vizsgálja, hogy a kapcsolt vállalatok közötti ügyleten elért jövedelmezőség végső soron piacinak minősült-e. Ha igen, akkor ez közvetett módon azt is jelenti, hogy magánál a kapcsolt ügyletnél is piaci volt az árazás.
Azt, hogy milyen szintű jövedelmezőséget vizsgálunk (ügyleti, üzletági, teljes vállalati),az attól is függ, hogy a vállalkozás belső nyilvántartásai alapján mennyire lehet elkülöníteni egymástól a vállalatcsoporton belüli ügylethez kapcsolódó bevételeket és költségeket a többi, független felekkel bonyolított ügylettől. Éppen a szükséges adatok elérhetőségének korlátossága miatt a leggyakrabban alkalmazott megoldás az, ha az éves beszámoló adatait veszi alapul az adózó, és ezt hasonlítja össze független vállalatok adataival. Ha hasonlóak, vagyis beleesnek a szokásos piaci ártartományba, akkor ebből arra következtethetünk, hogy a kapcsolt ügylet is piaci volt.
Azonban a módszer egyszerűségéből ered a leghangsúlyosabb kiritkája is, hiszen mégis milyen hatást gyakorolhat az éves eredményre egy olyan kapcsolt ügylet, amelynek forgalma alig pár százalékát adja a teljes éves forgalomnak. Részben ezzel a kérdéssel foglalkozik az a Kúria ítélet is, amely nemrégiben született.
A helyes transzferárazáshoz el kell különíteni a kapcsolt és a független ügyleteket
A Kúria által vizsgált ügyben a vállalat kapcsolt és független feleknek is értékesített termékeket. Az éves forgalom közel fele származott kapcsolt ügyletből, felét független értékesítések adták.
Az adóhatóság a 2013-as és 2014-es évek ellenőrzésénél a transzferár dokumentációban leírtakat az alábbi szempontokból kifogásolta:
- A társaság az ügyleti nettó nyereségen alapuló transzferár módszer alkalmazásakor nem különítette el egymástól a kapcsolt és a független ügyleteket. A teljes éves beszámoló alapján számolt egy jövedelmezőségi mutatót, és azt hasonlította a piaci ártartományhoz.
- Emellett a piaci ártartomány meghatározásánál a vállalat a minimum és maximum közötti értékeket vette szélső értéknek és nem végzett további statisztikai szűkítést. Holott az adóhatóság korábban is kizárólag az interkvartilis tartományt tekintette szokásos piaci ártartománynak, annak ellenére, hogy a jogszabály ezt csak 2015-től teszi kötelezővé.
A Kúria ítéletében:
- Egyetértett a társasággal abban, hogy a 2014-es év vizsgálatakor a minimum és maximum közötti értékeket kell szokásos piaci ártartománynak tekinteni, és nincs szükség interkvartilis tartomány meghatározására.
- Nem értett egyet azzal, hogy a Társaság az üzemi eredményt és ezzel összefüggésben a haszonkulcs kimutatását a társaság egészére, a teljes üzemi eredményre kalkulálta és nem különítette el egymástól a kapcsolt és a független ügyleteket. Az ítélet szerint ezzel a transzferárazás lényegét hagyta figyelmen kívül, vagyis azt, hogy külön kell vizsgálni a kapcsolt vállalkozások kapcsolataiban elért nyereségrátát, a független felek egymás közötti ügyletekben alkalmazottétól.
További újdonság az üggyel kapcsolatban a transzferárazás szempontjából, hogy sem az adóhatóság, sem a Kúria ítélete nem kifogásolta a portfóliószemlélet alkalmazását. Vagyis ez alapján megengedhető az egymással lazábban kapcsolódó ügyletek összevont dokumentálása, amennyiben ez az összehasonlítást magát nem veszélyezteti.
Mit érdemes a vállalatoknak átgondolniuk hasonló esetben?
- Bár a hazai jogszabályok nem rangsorolják az egyes transzferár módszereket, a megfelelő összehasonlító adatok rendelkezésre állása esetén azonban törekedni kell arra, hogy minél közvetlenebb transzferár módszert alkalmazzuk. Ezek esetében nem merülhet fel hasonló kifogás, mint az előbb hivatkozott transzferár-ügynél.
- Sok esetben azonban a közvetlen módszerek nem használhatóak, hiszen nem érhetőek el független adatok. Ilyenkor az ügyleti nettó nyereségen alapuló transzferárazási módszer jelenthet megoldást, de a haszonkulcsmutató megválasztásánál minden esetben körültekintően kell eljárni.
Fontos, hogy olyan jövedelmezőségi mutatót tudjunk meghatározni, amelyet minél kisebb mértékben befolyásolnak olyan eredményhatások, amelyek független, harmadik feles ügyletekből erednek.
Ugyanakkor az sem várható el az adózóktól, hogy ennek érdekében teljesen újra tervezzék a kontrollingrendszereiket, belső nyilvántartásaikat, alárendelve az üzletmenetet a transzferár szempontoknak. Az előbbi ellentmondásnak a feloldásában játszik fontos szerepet maga a transzferár dokumentáció. Egy jól felépített, strukturált transzferár dokumentáció, valamint a megfelelően kiválasztott módszer segítséget nyújthat abban, hogy az előzőekben bemutatott kockázatokat egy cégcsoport megfelelően kezelni tudja.
A bejegyzés szerzője Karczub János, az RSM Hungary adóüzletágának menedzsere. Az RSM Blog az Adó Online szakmai partnere.
