Lebuktak a hamis NAV-ellenőrök

Szerző: Adó Online
Dátum: 2020. szeptember 30.
Címkék: ,
Rovat:
NAV-ellenőrnek kiadva magát, hamis igazolvánnyal akart bírságolni egy kerekegyházi építkezésen két férfi. Az ügyben négy ember ellen emeltek vádat.

A négy férfi közül ketten hamis igazolványokat állítottak ki, ketten pedig azokat felhasználva a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőreinek kiadva magukat egy építkezésen ellenőrzést színleltek és helyszíni bírságot szabtak ki 2019-ben – közölte a Bács-Kiskun megyei főügyész.

Egy kecskeméti férfi, az ügy elsőrendű vádlottja megkérte ismerősét, a harmadrendű vádlottat, hogy készítsen neki hamis NAV-igazolványt. Miután ez elkészült, a másodrendű vádlottal megjelent egy kerekegyházi építkezésen, és míg társa a kapuban várakozott, odament a munkásokhoz, és a hamis igazolványt felmutatva a NAV ellenőreként mutatkozott be. Közölte velük, hogy védőeszközök használatának elmulasztásáért fejenként ötvenezer forint helyszíni bírságot szab ki rájuk. Az egyik munkás felhívta a főnökét, és átadta a telefont az “ellenőrnek”, aki azt mondta, hogy a bírságot elintézhetik “okosban”, hivatalos eljárás indítása nélkül is, majd találkozót beszélt meg vele egy kecskeméti külvárosi hotel parkolójában.

A vállalkozó értesítette a rendőrséget, és a megbeszélt találkozóra már velük ment, a rendőrök pedig a pénz átadása előtt elfogták a két férfit.

A vádirat szerint az ügy negyedik vádlottja, egy budapesti férfi korábban szintén hamis NAV-igazolványokat készített az elsőrendű vádlott kérésére.

A Kecskeméti Járási Ügyészség közokirat-hamisítással vádolja a négy férfit, közülük kettőnek csalás vétségének kísérlete miatt is felelnie kell – olvasható a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek:


NAV: csak speciális esetben vehet át pénzt a revizor
2014. május 14.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az utóbbi napokban megjelent, álellenőrzésekkel kapcsolatos sajtóértesülésekre reagálva ismertette a hatáskörébe tartozó próbavásárlások és operatív ellenőrzések tartalmi és formai elemeit.

Vigyázat! Razziázó áladóellőnőrök a Balatonon
2007. július 24.

Áladóellenőrök is ˝razziáztak˝ a közelmúltban Balaton partján, illetve az ország egyéb területein, ezért az adóhivatal felhívja a figyelmet, hogy az ˝igazi˝ APEH ellenőrök nem csak a hatósági igazolványukkal, hanem egyéb dokumentumokkal is igazolják megbízásukat az ellenőrzés lefolytatására, és végrehajtható határozat hiányában nem kérnek pénzt.