A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy többszereplős szolgáltatói láncban csak akkor minősülhet áfa szempontból is közvetítőnek egy résztvevő, ha legalább egy szolgáltató is van a láncban. A szolgáltató mindig áfás számlát kell, hogy kiállítson a végső felhasználónak – olvasható az RSM DTM blogbejegyzésében.
A többszereplős e-szolgáltatások és interneten nyújtott telefonos szolgáltatások esetében az EU végrehajtási rendeletének egyetlen cikke határozza meg, hogy jövőre melyik szereplőnek kell áfás számlát kiállítania – ehhez 22 oldalas magyarázatot fűzött a múlt héten kiadott EU-s jegyzet. Jelen bejegyzésemben összefoglalom mindazt, amit mindenképpen érdemes tudni a jövőre hatályba lépő szabályról.
Az e-szolgáltatások és interneten nyújtott telefonos szolgáltatások jellemzően többszereplős nemzetközi ügyletek, amikben különböző államok tartalom-előállítói (alkalmazás- és játékfejlesztők, zeneszerzők, stb.), tartalom-aggregátorok (pl. csengőhang-készítők) online piactereket üzemeltető vállalkozásai, mobil-, fizetési szolgáltatói vesznek részt, és ahol a rohamos ütemű technikai fejlődés folyamatosan alakítja a jellemzően magánszemély végső felhasználók részére nyújtott szolgáltatások tartalmát. Emiatt is kiemelt jelentőségű az a szabály (és annak egységesen elfogadott értelmezése), ami meghatározza, hogy melyik szolgáltató teljesít a végső felhasználó magánszemély részére, a teljesítési hely-szabályok jövő évi változása ugyanis csak az ilyen szolgáltatásokat (B2C) érinti majd, azokat viszont alapvetően megváltoztatja.
A 2015-től érvényes főszabály abból indul ki, hogy bár a szolgáltatói láncban lehetnek szolgáltatók és közvetítők is, az áfafizetésre kötelezett szempontjából a többszereplős e-szolgáltatásokban és interneten nyújtott telefonos szolgáltatásokban részt vevő minden vállalkozást úgy kell tekinteni, mint aki saját nevében, de a szolgáltatás nyújtójának megbízásából jár el. A főszabály szerinti vélelmet megdöntheti a vállalkozás, ha szolgáltatásnyújtóként kifejezetten a szolgáltatót jelöli meg és ez, tehát a szolgáltatás megnevezése és a szolgáltató azonosítása a felek közötti szerződéses megállapodásból is kitűnik.
A szolgáltatói lánc azon tagjai, akik
nem dönthetik meg a vélelmet, az ilyen résztvevőket minden esetben szolgáltatónak (és nem közvetítőnek) kell tekinteni.
Ha tehát a résztvevők közül senki sem dönti meg a vélelmet, minden résztvevő szolgáltatónak minősül. Ez a szabály biztosítja, hogy egy többszereplős szolgáltatói láncban csak akkor minősülhet áfa szempontból is közvetítőnek egy résztvevő, ha legalább egy szolgáltató is van.
A fenti szabály elsősorban azért szorul további magyarázatra, mert tele van olyan fogalmakkal, amik nem, vagy nem egyszerűen közérthetőek. Az e-szolgáltatások indikatív felsorolását itt, az ehhez kötődő folyamatábrát itt találja.
1. A szolgáltató(k) és közvetítő(k) azonosítására vonatkozó főszabályt csak olyan szolgáltatásokra kell alkalmazni, amik a végrehajtási rendeletben meghatározottak szerint szorosan kapcsolódnak az e-szolgáltatáshoz vagy interneten nyújtott telefonos szolgáltatáshoz.
A kapcsolatot a szerződéses háttér és tényleges tevékenységek alapján kell minősíteni. A díj felszámításának és/vagy a szolgáltatásnyújtás jóváhagyása és/vagy az általános szolgáltatási feltételek megállapítása (akár önmagában is) szoros kapcsolatot jelent – az alábbiakban összefoglaltunk néhány olyan körülményt és szolgáltatást, amik szoros kapcsolatban vannak az e-szolgáltatásokkal és az interneten nyújtott telefonos szolgáltatásokkal:
2. Néhány kiegészítő szolgáltatás, mint például a fizetésfeldolgozás vagy a kommunikációs hálózat rendelkezésre bocsátása az áfaszabályok értelmében nem kapcsolódnak szorosan az e-szolgáltatásokhoz, illetve az interneten nyújtott telefonos szolgáltatásokhoz. Az ilyen, kiegészítő szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások – szigorúan áfa-értelemben – nem részesei a szolgáltatóláncnak, tehát őket nem érintik a jövő évi változások. Természetesen, ha egy vállalkozás a kiegészítő szolgáltatások mellett a főszolgáltatáshoz szorosan kapcsolódó szolgáltatásokat is nyújt (illetve ilyen tevékenységeket is végez), a főszabályban megfogalmazott vélelem beáll és a vállalkozást szolgáltatónak kell tekinteni.
Munkajogi szabályok bérszámfejtőknek |
---|
Bizonytalan a munkabér-szabályok alkalmazásában? Értesüljön az újdonságokról, tegye fel kérdéseit szakértő előadónknak, dr. Pál Lajos ügyvédnek – jöjjön el 2014. május 15-én szakmai konferenciánkra. Ízelítő a tematikából:
Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90. |
3. A főszabály vélelme, miszerint a szolgáltatói lánc minden tagja szolgáltatónak minősül, az alábbi feltételek teljesülésekor megdönthető:
I.
a vállalkozás szolgáltatásnyújtóként kifejezetten a szolgáltatót jelöli meg:
ÉS
II. ez a felek közötti szerződéses megállapodásból is kitűnik: a fenti öt alpontban foglaltakat például az App Store és az alkalmazás tulajdonosa közötti szerződés is rögzíti. Ellenkező esetben a vélelem nem dönthető meg.
Kiskönyvtár az áfáról 3. rész: Áfalevonás és áfa-visszaigénylés |
---|
Gyakorlati példákon keresztül bemutatjuk az adólevonási jog természetét, szabályait, az adólevonás általános és különös feltételeit, kitérve a speciális termék- és szolgáltatáskörökre. Ismertetjük az adólevonás tárgyi feltételeit, valamint az áfa-visszaigénylés jelenleg hatályos rendszerét. |
4.: Amennyiben a három tevékenység közül akár csak az egyiket végzi a vállalkozás, nem döntheti meg a vélelmet, tehát az ilyen vállalkozást áfa-értelemben szolgáltatónak kell tekinteni, és ha magányszemélynek nyújt e-szolgáltatást vagy telefonos szolgáltatást az interneten keresztül, akkor azokról áfás bizonylatot kell kiállítania. További magyarázatok a három tevékenységhez:
A többszereplős e-szolgáltatások és interneten nyújtott telefonos szolgáltatások nyújtójának meghatározására vonatkozó, összetett fogalmakkal operáló, de önmagában egyszerűnek mondható szabály pontos megértése azért kiemelten fontos, mert a jövőre életbe lépő új szabályok értelmében az ilyen szolgáltató, ha nem adóalanynak szolgáltat, áfás számlát kell, hogy kiállítson. A címben feltett kérdésre a válasz tehát a klasszikusnak számító „attól függ” fordulattal kezdődik és az App Store-ral kötött szerződés tartalmától, illetve a fent bemutatott többi szemponttól függően fejeződik be.
A bejegyzés szerzője Héhn Miklós, az RSM DTM Hungary Zrt. Számviteli üzletág vezetője. Az RSM DTM blog az Adó Online szakmai partnere.
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!