Magáncsőd: kitolták a határidőt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jövő márciusig még első ütemben kezdeményezhető magáncsőd.


A parlament kedden egyszeri póthatáridőt biztosított jövő év márciusáig az első ütemben kezdeményezhető magáncsőd adósságrendezési eljárásaiban. Trócsányi László igazságügyi miniszter szerint ez lehetővé teszi, hogy azok is kezdeményezhessék az eljárást, akik a most hatályos törvényi rendelkezések szerinti határidőket már túllépték.

A törvénymódosítás emellett több részletszabályon is változtatott, így például kimondta, hogy az adós lakóingatlanára vonatkozó jelzálog- vagy pénzügyi lízingszerződések esetében a hitelezők követelésének törvényben előírt minimális megtérülését csak a futamidő végéig kell biztosítani, ennek figyelembe vételével kell az adósságtörlesztési tervet elkészíteni.

A képviselők 134 igen szavazattal, 28 nem ellenében és 9 tartózkodás mellett fogadták el a változtatásokat.

(Forrás: MTI)

ADÓklub Online 2016 – Androidos okostelefonnal

 

ADÓ szaklap online

ADÓ-kódex szaklap online

Számviteli tanácsadó szaklap online

Áfa-kalauz szaklap online – ADÓ

kérdések és válaszok

Ado.hu Prémium cikkek

Rendelje meg most >>


Kapcsolódó cikkek

2024. október 15.

NAV: október 21. a turizmusfejlesztési hozzájárulás befizetési határideje

Október 21. a turizmusfejlesztési hozzájárulás befizetési határideje, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) levélben értesíti azokat, akik az online számlaadataik, az online pénztárgépadataik és a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnak (NTAK) küldött adatok alapján érintettek lehetnek – közölte a NAV hétfőn.

2024. október 15.

A közvetett adózás rendszere Mauritiuson (1. rész)

Mauritius gazdasági fejlődése sikertörténet: az ország függetlensége elnyerése óta mezőgazdasági országból diverzifikált gazdasággá fejlődött, ahol fejlett az idegenforgalom, a textilipar, és a pénzügyi szektor is. Az áfa bevezetésére 1998-ban került sor, amely a korábbi értékesítés típusú adózást váltotta fel. Következzenek az érdekes részletek.

2024. október 14.

A figyelem középpontjában az ÁFA

A Niveus Consulting Group a NAV elmúlt 4 évének aktivitását vizsgálta meg. Az adatokból kiolvasható, hogy 2020-2023 között fokozatosan egyre több adót szedtek be, a legtöbbet vizsgált adónem minden egyes évben az ÁFA, valamint megállapították azt, hogy a feltárt jogsértések közül a legnagyobb arányban az iparjogvédelmi csalások fordultak elő – összegzi a Niveus Consulting Group a NAV adatai alapján.