Marad a csaknem duplájára emelt cégautóadó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2022 júliusától jelentősen emelkedett a cégautóadó mértéke; akkor úgy tűnt, a változás december 31-ig szól. Azóta az új, emelt összegek beépültek a vonatkozó törvénybe, így januártól továbbra is ezekkel az összegekkel kell számolni. A részletekről dr. Kovács Ferenc, az Adó szaklap főszerkesztője beszél.

Hirdetés

Tájékozódjon hiteles és megbízható forrásból az adóváltozásokról! Ismerje meg a megújult ADÓklub csomagokat, amellyel 1 éven keresztül minden aktuális és releváns adóinformáció rendelkezésére áll.



Kapcsolódó cikkek

2024. október 22.

Csoportos társaságiadó-alany veszteségének leírása

„X” és „Y” társaság 2020 óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek. A 2021–2023-as adóévekben a csoport tagjainak adóalapja negatív volt, tehát csoportszintű veszteség keletkezett. Az „X” és „Y” társaságok tulajdonosi háttere 2024-ben megváltozott, felvásárolta őket „Z” társaság. A „Z” társasággal mint a szavazati jogok 100 százalékát gyakorló adózóval mindként cég kapcsolt vállalkozási viszonyban áll, sőt, a feltételek ahhoz is adottak, hogy „Z” társaság 2025-től csatlakozzon a csoportos társaságiadó-alanyhoz. Kérdésként merült fel, hogy ha „Z” társaság belép a csoportba, akkor a belépését megelőzően keletkezett, még fel nem használt csoportszintű veszteség leírására ő is jogosult lesz-e.