Az adózást érintő bűncselekmények angol megfelelői

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A gazdasági rendet, gazdálkodást érintő bűncselekmények – közvetve vagy közvetlenül – befolyásolják az adózást, adóztatást. A büntetőjogi fogalmakra különösen igaz a jogi szaknyelvnek az az alaptézise, hogy minden esetben meg kell győződni arról, hogy az adott terminus mögé milyen tartalmat helyezett a jogalkotó. A cikk a magyar jogrendszerben bűncselekménynek tekintett magatartásokról való kommunikációhoz kíván fogódzót nyújtani a magyar szabályozás lényegi részének – elsősorban a tényállások megnevezésének – áttekintésén keresztül.

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény, röviden Btk. (Act C of 2012 on the Criminal Code) fogalmai szerint bűncselekmény (criminal offense) az a szándékosan (intentionally) vagy – ha a Btk. a gondatlan elkövetést is büntetni rendeli – gondatlanságból (with negligence) elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra (harmful to society), és amelyre a Btk. büntetés kiszabását rendeli (punishable). A bűncselekmény bűntett (felony) vagy vétség (misdemeanor). Bűntett az a szándékosan elkövetett bűncselekmény, amelyre a Btk. szabadságvesztésnél súlyosabb büntetés kiszabását rendeli, minden más bűncselekmény vétség.

Az elkövető (perpetrator) magában foglalja a tettest (principal), a közvetett tettest (covert offender), és a társtettest (coactor), valamint a felbujtót (abettor) és a bűnsegédet (aider). A Btk előbbi háromra összefoglalóan a tettesek (parties to a crime), az utóbbi kettőre együttesen a részesek (accomplices) megnevezéssel utal.

Büntetendő lehet a kísérlet (attempt) és az előkészület (preparation) is. A kiszabható büntetések körébe tartozik például a szabadságvesztés (imprisonment), az elzárás (…

Tisztelt Látogatónk! Ez a tartalom vagy funkció csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával.
A tartalom azonnali eléréséhez kérjük, válasszon előfizetést a Wolters Kluwer Hungary Kft. webáruházában.

Kapcsolódó cikkek

2024. április 22.

NAV-Figyelő 16. hét: SZJA Bevallási tervezetek, NAV Infóvonal

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény, röviden Btk. (Act C of 2012 on the Criminal Code) fogalmai szerint bűncselekmény (criminal offense) az a szándékosan (intentionally) vagy – ha a Btk. a gondatlan elkövetést is büntetni rendeli – gondatlanságból (with negligence) elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra (harmful to society), és amelyre a Btk. büntetés kiszabását rendeli (punishable). A bűncselekmény bűntett (felony) vagy vétség (misdemeanor). Bűntett az a szándékosan elkövetett bűncselekmény, amelyre a Btk. szabadságvesztésnél súlyosabb büntetés kiszabását rendeli, minden más bűncselekmény vétség.

Az elkövető (perpetrator) magában foglalja a tettest (principal), a közvetett tettest (covert offender), és a társtettest (coactor), valamint a felbujtót (abettor) és a bűnsegédet (aider). A Btk előbbi háromra összefoglalóan a tettesek (parties to a crime), az utóbbi kettőre együttesen a részesek (accomplices) megnevezéssel utal.

Büntetendő lehet a kísérlet (attempt) és az előkészület (preparation) is. A kiszabható büntetések körébe tartozik például a szabadságvesztés (imprisonment), az elzárás (…

2024. április 22.

Több ezer doboz adózatlan cigarettát talált a NAV egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei házban

Árfolyam az áfában (XI. rész)