Nem emelné az adókat az új francia kormány
Franciaországnak „vasárnap előtt” meglehet az új kormánya – jelentette be Michel Barnier miniszterelnök csütörtök este, miután bemutatta Emmanuel Macron államfőnek a 38 kormánytag nevét tartalmazó listát.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A pénztárgépek és a NAV összekötéséből tervezett bevétel, és a játékadó is rendben befolyik a büdzsébe – közölte Matolcsy György. A nemzetgazdasági miniszter szerint az e-útdíj bevezetésének esetleges késedelme sem növelné a deficitet.
A miniszter Tóth Csaba (MSZP) írásbeli kérdésre válaszolt, miután a szocialista képviselő azt vetette fel, hogy az idei költségvetésből mintegy 180 milliárd fog kiesni három tételből, ezek: az e-útdíj tender, a pénztárgépek bekötése és az online szerencsejáték megadóztatása.
Matolcsy György válaszában megismételte: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) álláspontja szerint nincs veszélyben az e-útdíjból származó bevételek realizálása. (Ez a költségvetésben 75 milliárd forinttal szerepel a második félévben.) A sikertelen tender után az állam fogja a beruházást végrehajtani. Amennyiben az e-útdíj rendszer kiépítés késlekedést szenvedne, az emiatti bevételkiesést jelentős részben ellensúlyozná a rendszer kiépítési költségeinek esetleges megtakarítása, és a nehéz-tehergépjárművektől származó matrica-díjbevételek második félévi többlete.
A NAV által online módon felügyelt pénztárgépekre vonatkozó rendeletnél nem számol jelentős csúszással, és így jelentős bevételkieséssel a kormány – közölte a miniszter, reagálva a betervezett 95 milliárd forintos tétel esetleges elmaradására.
Az online szerencsejátékokból származó 2013. évi várható adóbevétel tervezése során már ismert volt az elhúzódó jogalkotási folyamat játékadó bevételre gyakorolt lehetséges hatása – érvelt egy másik felvetésre a miniszter. Hozzáfűzte: a kormány az online szerencsejátékokat terhelő játékadó bevételre 2013 második felében számít.
Matolcsy György nem tartja aggályosnak annak a közel 25 milliárd forintos bevételnek a teljesülését sem, amelyet a bürokrácia csökkentésétől várnak. Válaszában kifejti: a közszférában elrendelt takarékossági intézkedések (kötelező nyugdíjazás a központi költségvetési szervek egy részénél, illetve a bér és nyugdíj együtt folyósításának tilalma) költségvetési hatásának tervezésekor a kormány számításba vette egyes ágazatoknál az esetleges kivételek érvényesítésének lehetőségét. A várttól esetlegesen elmaradó megtakarítás jóval kisebb egyenlegrontást jelentene, hiszen a kevésbé csökkenő létszám miatt a költségvetés adóbevételei kedvezőbben alakulnának – írja.
(Forrás: MTI)
Franciaországnak „vasárnap előtt” meglehet az új kormánya – jelentette be Michel Barnier miniszterelnök csütörtök este, miután bemutatta Emmanuel Macron államfőnek a 38 kormánytag nevét tartalmazó listát.
Közel húszezer hamis játékot foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy budapesti játékbolt titkos raktárában.
Az áfát 1992-ben vezették be, az elsősorban az ipar és a kereskedelem adóztatására fókuszál. Algériában az áfa a szolgáltatásnyújtás helyett az “egyéb műveletekre” vonatkozik, ide tartoznak például az átruházott jogok, a bérbe adott eszközök vagy az elvégzett tanulmányok. Jöjjenek az érdekes részletek!Az áfát 1992-ben vezették be, az elsősorban az ipar és a kereskedelem adóztatására fókuszál. Algériában az áfa a szolgáltatásnyújtás helyett az “egyéb műveletekre” vonatkozik, ide tartoznak például az átruházott jogok, a bérbe adott eszközök vagy az elvégzett tanulmányok. Jöjjenek az érdekes részletek!
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!