Maximálnák a céges telefonadót


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A telefonadó-tervezet szerint az üzleti előfizetők hívószámonként legfeljebb havi 2500 forint adót fizetnek – értesült a Telefonközpont blog.


Magánszemélyeknél 700 forint lesz a havi a felső határ, így ők évente legfeljebb 8400 forintot fizetnek majd a büdzsébe, míg a cégek éves adóterhelése 30 000 forint lehet.

A blog szerzői úgy tudják, mentesülne a percenként 2 forintos adóteher alól a segélyhívás, valamint az adománygyűjtő számok hívása.

A bejegyzés szerzői felhívják a figyelmet, hogy a további egyeztetéseken akár bármi is módosulhat. További részleteket itt talál.


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 21.

Hamis mosószert terjesztő céget buktatott le a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti pénzügyi nyomozói egy több ezer tonna mosószerrel „ügyeskedő” elkövető felelősségre vonását kezdték meg iparjogvédelmi jogok megsértése miatt, és egy börtön elől bujkáló nőt is megtaláltak.

2023. szeptember 21.

NAV: érkeznek az adószámla-értesítők

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) október végéig megküldi az adószámla-értesítőket magánszemély és egyéni vállalkozó ügyfeleinek, az adószámla-egyenlegéről csak az kap értesítést, akinek ötezer forintnál több tartozása, vagy ezer forintnál több túlfizetése van, illetve 2022-re késedelmi pótléka keletkezett – közölte az adóhatóság csütörtökön.