Még nem indult be a szoftverkommandó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egyelőre nincs konkrét eredménye az APEH és a szoftverek jogtisztaságáért küzdő BSA együttműködési megállapodásának. A adóhatóságnak egyébként is kötelessége az adatok védelme – írja a Napi Gazdaság.

Az adóhivatal és a BSA (Business Software Alliance) három hónapja kötött együttműködési megállapodást, ami nagy felháborodást keltett a felhasználók, az informatikai szaklapok és a jogvédők körében is. A megállapodás szövegét ugyanis először személyes adatok miatt titkosították, később azonban a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) kérésére azok törlésével publikálták.

A jogvédő szervezet egyébként az adótitok megsértésének veszélye miatt aggódott, mivel a dokumentum egyik passzusa szerint az adóhatóság az adótitok betartása mellett tájékoztatást nyújt a jogellenes szoftverhasználattal kapcsolatban felmerülő és adójogi ügyekből levonható általános tapasztalatokról. Ez annyit tesz, hogy a hivatal összesített, statisztikai elemzésre alkalmas adatokat bocsáthat a BSA rendelkezésére, mint ahogy azt más esetekben is megteszi, például a sajtótájékoztatók alkalmával.

Az együttműködés eredményeiről vagy tapasztalatairól még nem tud beszámolni az APEH, az túl korai lenne, mivel a revizorok képzése még folyamatban van – tájékoztatta a lapot az adóhivatal sajtóosztálya. Az APEH egyébként saját hatáskörben eljárva most is folytatja a szoftverek számviteli vizsgálatát.

Az adóhatóság az adókötelezettség teljesítésének ellenőrzése során a tárgyi eszközök (így a szoftverek) nyilvántartásának vizsgálatakor jogosult ellenőrizni a beszerzés körülményeit, többek közt a szállító valódiságát. Az eszközök üzembehelyezésének vizsgálatakor pedig (ami az értékcsökkenés elszámolása miatt fontos) a revizor nézi, hogy az üzembehelyezés feltételei teljesültek-e, így például a számítógépen megvannak-e a működtetéséhez szükséges szoftverek.

A TASZ jogértelmezése szerint egyébként az APEH az adózással kapcsolatba nem hozható hatósági ügyekben nem járhat el, vagyis célzottan az illegális szoftverek felkutatására a törvény nem jogosítja fel. Az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezéseiből következik, hogy a revizor az ellenőrzés során a számítógépet is bekapcsoltathatja, de elsősorban iratok alapján tájékozódik.

A vállalkozási tevékenységgel összefüggésbe hozható helyszínt, helyiséget az adóellenőr csak az ügyész előzetes jóváhagyásával vizsgálhatja át, ettől csak akkor lehet eltérni, ha alapos okkal feltehető, hogy az átvizsgálás késedelmes lefolytatása az ellenőrzés céljának meghiúsulását eredményezné.

A revizor ilyen esetben a cég eszközeit – például a számítógépet – tárgyi bizonyítási eszközként lefoglalhatja, ha az az adózó jogszabályban előírt nyilvántartásában nem szerepel, a BSA azonban a lefoglalt eszközökkel a törvény szerint semmilyen kapcsolatba nem kerülhet.

Forrás: Origo


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).