Megállt a munkanélküliség növekedése


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megállt a munkanélküliség növekedése a februártól áprilisig tartó három hónapos időszakban: a munkanélküliségi ráta 11,8 százalék volt, ugyanannyi, mint január-márciusban – jelentette a KSH csütörtökön.

2010. február–áprilisi időszakban a 15–74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 731 ezer, a munkanélkülieké 497 ezer fő volt, ami 11,8%-os munkanélküliségi rátát jelentett – áll a KSH gyorsjelentésében.

A vizsgált időszakban a 15–64 éves népesség 62%-a volt jelen a munkaerőpiacon. A foglalkoztatottak létszáma ebben a korcsoportban 2010. február–áprilisban átlagosan 3 millió 702 ezer fő volt, ami 34 ezer fővel elmaradt az előző év azonos időszakától, de 14 ezerrel több, mint az előző 3 hónapi (a 2010. január–márciusi) érték. A korcsoportra számított foglalkoztatási ráta 54,7% volt, 0,4 százalékponttal kisebb, mint a tavalyi ugyanezen időszaki érték.

A munkanélküliek létszáma 497 ezer fő volt, 85 ezer fővel több, mint egy évvel korábban, de az előző 3 hónaphoz viszonyítva számuk már nem mutat növekedést. A munkanélküliségi ráta 11,8%-os értéke 1,9 százalékponttal haladta meg az előző év azonos időszakának értéket. A férfiak munkanélkülisége 2,4 százalékponttal, a nőké 1,3 százalékponttal nőtt.

A munkanélküliek 16,5%-a a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15–24 éves korosztályból került ki, az erre a korcsoportra számított 27,6%-os munkanélküliségi ráta 2,5 százalékponttal múlta felül az egy évvel ezelőttit. A 25–54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 11,1% volt, 2 százalékponttal magasabb, mint 2009. február–áprilisi időszakban.

A munkanélküliek 46,1%-a egy éve, vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,9 hónap volt, 0,4 hónappal hosszabb az egy évvel korábbinál.

Forrás: Világgazdaság Online


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.

2024. október 9.

A részesedés kivezetéséhez kapcsolódó adóalap-csökkentés a társasági adóban

Ha a részesedést értékesítik és a tulajdonos társaságnál árfolyamnyereség keletkezik, az társaságiadó-alapot képez és meg kell fizetni utána az adót, kivéve, ha bejelentett részesedés értékesítésére kerül sor, amelyet a tulajdonos a kivezetést megelőzően legalább egy évig folyamatosan az eszközei között nyilvántartott. Ebben az esetben a keletkezett árfolyamnyereséggel csökkenthető az adózás előtti eredmény.