Megjelent a 2023-as évi kisokos a kiskereskedelmi adóról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megjelent a 96. NAV információs füzete, amely a kiskereskedelmi vállalkozásokra vonatkozó progresszív adózási információkat tartalmazza.

Az adónem fizetendő annak a külföldi, vagy belföldi személynek, szervezetnek, amely üzletszerűen végez adóköteles kiskereskedelmi tevékenységet. A kiskereskedelmi tevékenységből származó, nettó 500 millió forintot meg nem haladó adóalap után az adómérték azonban 0 százalék, így azoknak az adózóknak, amelyek adóalapja ezt az összeget nem haladja meg, nincs tényleges adókötelezettsége, az adóról, adóelőlegről bevallást sem kell benyújtani. Ha egy külföldi személy vagy szervezet kiskereskedelmi tevékenységet végez és a terméket belföldön, közvetlenül, vagyis nem fióktelepen keresztül adja át a vevőjének, akkor ő a kiskereskedelmi adó alanya. Ilyen lehet például a csomagküldéssel vagy az internetes kereskedelemmel megvalósuló kiskereskedelmi tevékenység.

A NAV összefoglalja 96. információs füzetében az adónemre vonatkozó tudnivalókat. A tartalomból:

  1. Kinek kell kiskereskedelmi adót fizetnie?
  2. A Magyarországon gazdasági célból nem letelepedett külföldi jogalanyok lehetnek-e a kiskereskedelmi adó alanyai?
  3. Mely tevékenységek a kiskereskedelmi tevékenységek?
  4. Mely tevékenység nem kiskereskedelmi tevékenység?
  5. Ha a felsoroltak közül a tevékenységi köreim között egy sem szerepel, akkor nem vagyok az adó alanya? Ha a főtevékenységem nincs a felsoroltak közt, nem vagyok az adó alanya?
  6. Hogyan Kell Az Adóalapot Megállapítani?
  7. Mennyi A Kiskereskedelmi Adó Mértéke?
  8. Kapcsolt Vállalkozásoknál Hogyan Kell Számítani Az Adóalapot?
  9. Hogyan Kell A Kiskereskedelmi Adót Megfizetni?
  10. Hogyan Kell Az Adóelőleget Bevallani?
  11. Hogyan Kell Megállapítani Az Adóelőleg Összegét?
  12. Hogyan Kell Az Adóelőleget Megfizetni?
  13. Meddig Kell Az Adóévi Adóról Bevallást Benyújtani, Az Adókötelezettséget Teljesíteni?
  14. A Kiskereskedelmi Pótadó
  15. A Kiskereskedelmi Adóval Kapcsolatos Jogszabályok

A 96. NAV információs füzet letölthető INNEN.

Forrás: NAV


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).